Virágos

Van egy emlékképem KL-ből.
Minden reggel, amikor kihúztam a függönyöket a miszobánkban, az első emelet magasságából a végtelen zöld udvar képe kacsintott vissza rám. Olyan igazi kacérkodó látvány volt ez nekem, fricska a megszokott decemberi, januári szürkeséglenyomaton, ami a képzeletem retinájába égett az elmúlt harminc év alatt, és nagyon nehezen szoktam meg, hogy akármikor végetért ez a mozdulat, a kép azonos maradt.
Mély rózsaszín futó virágok, és a zöldben pompázó lombkorona.
Sokszor csak álltam, és csodáltam az üdeségét ennek a látképnek, aztán becsuktam a szemem, és a hazai tavasz illatát próbáltam felidézni, annak a friss földnek az illatát, ami az első virágoktól kezdve annyira jellemző Magyarországra, a mi tavaszunkra.
Két éve volt utoljára, hogy megéltem a megújulás csodáját. Már nem is emlékeztem erre az érzésre, a hétköznapi ujjongásra, amit minden egyes pici levél előbújása jelent, a várakozás örömét, hogy vajon melyikből mi lesz végül.
Arra pedig végképp nem, hogy a szürkeség után milyen az, amikor melenget a napsütés, előkecmeregnek a színek, és a fények játéka varázslatossá teszi a kertet, mert más reggel és más délután.
Fantasztikus. :)
Ahogy az a változás is, ami mindezzel jár odabenn.
Pedig mennyit emlegettük anno, hogy milyen más az, amikor az életnek van egy körforgása, ami hol próbatételekkel teli, hol pedig olyan lágyan körülölelő, hogy csak rá kell hasalni, és visz, amerre épp jó.
Van persze abban az egyhangú őrült melegben is jó, de aki egyszer ebben nőtt fel, az nehezen szokja a végtelennek tűnő, egyhangúan perzselő öröknyarat. Az idő meg is szépíti, és elfelejtődik az állandó izzadás, a hihetetlen pára, és a fullasztó hőség, főleg amikor napjában háromszor kell havat lapátolni... de most, amikor itt a várvavárt tavasz, semmiért el nem cserélném,
A virágok pedig egymás után bújnak, és mert mielőtt itthon felejtettük volna őket, szépen apránként felástam a kertet, nem törődve azzal, hogy a kiforgatott hagymák hová esnek vissza, most a megszokott helyett egészen máshol bukkan fel a hóvirág, a krókusz, és B. keze nyomán új csomókban érkezik majd a nárcisz, és van íriszünk is. :)
A hátsó kertben sosemlátott ibolyabokrok, és a futó szamóca is elérte a sziklakert magasságait.
Ha tehetném, egész nap kint lennék, és ha kint vagyunk, a gyerekek is mármorosan isszák ezt a csodamárciust, alig lehet őket beparancsolni, még enni sem akarnak. :)
Picike az a rész, ahol vetni lehet, de azt hiszem elérkezett az idő, hogy legyen saját borsó, retek, saláta. :) Addig pedig itt vannak a kertben nyílók közül a mostani legszebbek.
Jajj... a cseresznyét majd' elfelejtettem :)
És hogy mennyire virágos a jókedvünk... a gyerekek manapság ezt a nótát fújják. Már Áron is tudja, Mikolt pedig ma gyakorlatilag tisztán eldalolta elejétől a végéig. :)