Szabadságon a felnőttek

Még egy kis nosztalgia... Azt hiszem tényleg rám fér már egy kis nyaralás. Ezt megelőlegezendő tegnap szabadnapot kaptunk. A délutáni alvás előtt Hannát átvittük a Nagymamihoz, mi pedig elmentünk moziba, majdnem matinéra, de mégiscsak színes, nagy képernyős, popcornos mulatság volt. :)
Aztán ettünk egy fagyit, beszélgettünk, vagy csak bambultunk. Elég nehéz ennyi idő alatt igazán hatékonyan ellazulni, és persze másfél óra után már Hannáról folyt a csevely. Azt kibírtam, hogy ne hívjam fel őket...
A nap csúcspontja az ágyvásárlás volt, már délelőtt eldőlt, hogy melyik legyen. Matracból nagyon jót szerettünk volna, így azt a kompromisszumot hoztuk, hogy jelen állapotban az fér bele, ha az ikeában veszünk hozzá ágykeretet. A malajziából rendelendő konténernyi ázsiai teakfa szállítmányunkról ezennel félkönnyes szemmel lemondtunk. Majd húsz év múlva.
Ez az ikeás projekt is csak félig meddig siker, mert azt a keretet, amit igazán szerettünk volna, már egy éve kivonták a forgalomból. (hozzáteszem, szeretem az ikeát, csak azt nem értem, hogy a szép dolgaikat egy idő után miért kell kevésbé szépre lecserélni...) Kontkrétan a hemnes fantázianevűből szerettem volna fa kivitelben egy 180x200ast, de ebből a típusból 2007 július óta csak fehér, vagy fekete létezik... Képzelem, hányan vágynak fekete ágykeretben húnyni, mondjuk szemben a fát kedvelőkkel... Nos fa van, de az csak a leskvik, ami pedig ausztriában nyilván nagy sláger, a mi lakásunkban kicsit furán mutatna a tiroli style. (ugyenez a problémám Mikolt bútorainak beszerzésével, a diktadot, amilyen Hannáé, már nem gyártják...)
Summa... fehér lett a vége, hazacipeltük, kissé a vízipókos hangyákra emlékeztettünk, majd itthon Matyi és a Mamám segítségével fel is hordtuk. Hanna közben a Nagymamival aludt egyet, és a másik nagyszülőkkel múlatta idejét a játszón, amjd később Máriaremetén, és egyáltalán nem érdeklődött utánunk.
A türelmetlenségemre jellemző módon még azon melegében össze is kellett szerelni, ami azzal járt, hogy a régit meg szét... Meg azzal, hogy a 140es matracunk kicsit laza benne, de mindegy, Dani vállalta a három éjjel kénylemetlenségét, mikoris negyven centin át kell verekednie magát, mire eljut a puha szivacsos részig... Nem tudok elégszer hálás lenni neki, ahogyan viseli a várandósságommal járó összes mizériámat. Lefekvés után (miután egyáltalán nem tűntem boldognak, sőt... (minden új dolgot nehezen emésztek meg) csak annyit mondott, Kicsim, nem mindig egyszerű veled az élet...
Hanna kilenckor ért haza, konstatálta a változásokat a hálószobában, aztán örömmel toligálta a babakocsiját a totál káosz előszobában. Fürdésnél még azzal is ,egörvendeztetett bennünket, hogy teljesen tisztán kimondta, KUKA. :) Azóta is szorgalmasan mondogatja... :)

Papa

Reggelenként, ha Dani is velünk van, mikor Hanna ébred, Dani áthozza, és több kevesebb sikerrel nyugodtan ébredezünk még együtt. Ma negyed kilenckor szólt a kis vekkerünk odaátról, aki minden várakozásom, és a hosszabb távollét ellenére átaludta az éjszakát :):), és már jött is.
Sokáig csendben figyelt, aztán egyszer csak megszólalt, és a halandzsnyelv helyett, tisztán, érthetően azt mondta: PAPA... :) Dani remélem elolvadt, mert én igen, annak ellenére, hogy a mamát szerintem szükségtelenesége miatt még egy jódarabig várhatom.
Ugyan nem ma történt, de még nem írtam, hogy kibújt a 12. fogacska is. Kicsit könnyebben mint a többi őrlő...
Igazi papás kép :)

A puding próbája

És hogy a történet is kerek legyen, tegnap este elhoztuk a matracot is az ágykeretbe. Hannát a nagymamira bíztuk, magunkat meg a véletlenre, már amennyiben arra számítottunk, hogy a matrac befér az autóba. :) Kis híjja volt csak, (néha szeretem a volvot) de kipótolva némi gumipókkal szerencsésen hazajuttattuk. A súlya is tekintélyes, nem csak a mérete, így segítséget kellett kérnünk az ágyba helyezéséhez is, az egyik kedves szomszéd cipekedett végül Danival. Az eredmény: Csodás. :)
Ugyan elég szokatlan, hogy a nagyobbik szobában is alig maradt hely a monstrum mérete miatt, de a hétvégi kirohanásom, miszerint nem lehet úgy berendezni ezt a helyiséget, hogy mindenkinek ideális legyen, stb... némileg elmúlt, mikor kipróbáltam az új szerzeményt. Dani közben hazahozta Hannát, aki az esti mindenféle után hallani sem akart a saját helyéről, pedig egy ideig győzködtem, hogy neki ott is nagyon jó lenne. Végül 11kor aludt el... Front, fog, új matrac? Éjfélkor még megpróbáltam átcsempészni, de nem sikerült, így együtt aludt az egész család, először úgy, hogy mindenki el is fért!!! Szenzációs a matrac, a derekam reggelre nem fájt, (ez persze délutánra már el is múlt...) Dani hatkor kipihenten ébredt, Hannát pedig nyolckor szigorúan felkeltettük, elkerülendő a 11es lefekvést a mai napon.

Végeredmény: Mindenki boldog és elégedett, én pedig nagyon örülök, hogy van végre egy bútordarabunk, amiben nem voltunk hajlandóak kompromisszumot kötni. :)

Busz, villamos

Hanna odavan a nagy mozgó járművekért. A buszt már régen kiszúrta, de eddig nem utazott még rajta. Dani kitalálta, hogy vasárnap ebédre a nagymamiékhoz busszal mennek kettesben, meg villamossal, (hamár) én pedig utánukautózom.
Miután elköszöntek, még láttam, ahogyan Hanna a buszmegállóban izgatottan figyeli, jön-e már a várva várt nagy kék csoda, és mutogat arrafelé, ahonnan jönnie kellene. Dani elmondása szerint az utat ölben ülve, a gondolataiba merülve, teljes áhitattal nézelődte végig, majd miután átszálltak a villamosra, szintén majdnem végig csendben ücsörgött és figyelt. Azóta is, ha látunk egy buszt, lelkesen mutatja, hogy mehetnénk tulajdonképpen azzal is, a babakocsi helyett. :)
Ma valami front lehetett, mert a csiribirin az összes gyerek teljesen kezelhetetlen volt. Hannát szerencsére ez sosem hozza ki a béketűrésből, viszont a délutáni alvásigyekezetem totál kudarcot vallott. Gyakorlatilag egy óra arikulátlan üvöltés előzte meg az álmoba zuhanást, fűszerezve egy kis reklamációval, hogy nem vagyok hajlandó a nagyágyba vinni őt. Elfogyott az összes erőm, mire elaludt, és nagyon rossz érzés, hogy a türelmem is a végére. Ezzel együtt nem szeretném, ha minden lehetőséget megragadva nálunk töltené az alvásidejét, csak ha az kifejezetten indokolt. Viszont pár napja, mintha azt akarná megértetni velem, hogy az az ő helye is, és a kiságy nem jó... Nem tudom, mit csináljak, mert jön a nyaralás, amikor teljesen biztosan tudom, hogy velünk akar majd aludni, addig pedig már csak pár nap van hátra. De mégiscsak jó lenne, ha idehaza a saját ágya lenne a megszokott, nem a mienk...
Emellett persze történnek nagyon jó dolgok is, pl. ma először tisztán mondta, hogy MAMA. :) Egyre több dolgot igyekszik utánam mondani, gyakorol, de még mindig azt látom, hogy sokszor csak akkor mondja ki a szót, ha már megvan a fejében kompletten. Azért délben az ajtóra mutogatva mondta, EL, vagyis a papa elment a dolgozóba, az utcán, hogy CIC, ezt is utánam a cicára.

Baba sling

Mióta tudom, hogy létezik ilyen nevű babahordozó, szeretnék. Mivel viszont van két kendőnk, és egy kengurunk, eddig nem kaptam meg rá az engedélyt Danitól, pedig Hanna rohangászós időszaka óta jó szolgálatot tenne. Mikolt érkezése lett volna az utolsó időpont, mikorra megvehettem volna, de azt éreztem, hogy az utazás alatt is nagyon hasznos volna, ha lenne ilyenünk. Így aztán csütörtökön, a pakolás szünetében Hannával be is szereztük, kisebb vívódás után a szín miatt, végül zöldet kaptunk. Hanna eleinte nem nagyon akart megmaradni benne, de mára már nagyon örülök, hogy nem hagytam magam…
www.babaslings.hu

Hosszú az út…

Péntek délután Dani korábban ért haza a szokásosnál, és a végkimerülésig pakoltunk, miközben a nagyszülők elvitték Hannát játszóterezni. Mellette nem is tudom, hogyan sikerült volna majdnem 90%os készültségig eljutnunk. Estére a ruhák, a gyógyszerek, és a tisztálkodáshoz szükséges minden benne volt a bőröndökben, érzésre néhány apróság hiányzott még, mint a száradó ruhák, a konyhai dolgok, meg kitudjamég, ja a laptop… Szombat délelőtt a maradék is mind bekerült a két nagy bőröndbe, Dani le is mérte őket, benne vagyunk a súlymaximumban. Dani elugrott a notebookért a munkahelyére, (ezt jobb lett volna kihagyni) Hanna pedig Márkussal játszóterezett a változatosság kedvéért, mivel egyedül már nem bírtam feltartóztatni, hogy ne pakolja ki mindazt, amit én be… pláne, hogy a játékai voltak soron.

Nem részletezem, az indulás körülményit, Dani ugyanis állandó frászban van, hogy lekéssük a gépet, (fordult már elő majdnem…) de végül persze belefutottunk egy ferihegyiútlezárós jópofaságbe, mialatt százszor végighallgattam, hogy naugye… Pedig én igyekeztem, a magam héthónapos pocakjával a legjobb tempót produkálni, de elfáradtam mitagadás.

Az első repülőút kicsit kalandos volt, Hanna nem az az egyhelyben megülő, bámészkodó típus, de szerencsére, (bár még neki nem járna saját szék) mindkét úton kaptunk egy bónusz placcot, a háromüléses sorban. Milyen jó, hogy nincs főszezon… Szóval az első perülőútat szerencsésen túléltük, Hanna már a le és felszállásnál remekül fújja a befogott orrát, amivel kiegyenlít. Barcelonába hat körül értünk, zuhogó eső, és kicsivel hűvösebb idő fogadott, mint otthon volt…

A második utat, ami már csak egy és egy negyed órás volt, az ölemben ülve aludta végig, de csak a felszállás után dőlt ki, addig üvöltött, mert magamra kötöttem a slingben, így moccanni sem bírt. Viszont hozzám tudott bújni, Mikolt is hagyta, és be is tudtam takarni vele. A leszállás előtt ébredt nem sokkal, ettünk, ittunk, aztán csomagösszeszedés/2, már rutinosan, és drukk, hogy elérjük a 9:44-es vonatot Benalmadenaba. A vonat az orrunk előtt ért be a pályaudvarra, jegyet kellett még vennünk, (milyen szerencse, hogy automata üzemel…) és a cuccokat felpakolni, a volnat fütyült, előttünk két ember még jegyre várva, angolok, minimális műszaki érzékkel, és spanyoltudással… A kalauz szigorú tekintete mellett végül felszálltunk, Hannának már moccanni sem volt kedve, ült a babakocsiban, rajta az előlről feladott pulcsija, és nézte a buliba igyekvő színes szagos fiatalokat.

Már csak egy rövid taxizás, némi sorbanállás a szálloda recepcióján, majd egy kis ágyáthelyezés a szobában, és fél éjfélkor lefürödve, elég fáradtan, Hannával magunk között, (a kisággyal meg sem próbálkoztunk…) elaludtunk.

Benalmadena

Nos a Sunset Beach Club, ahol egy hetet töltünk majd, lényegesen eltér az eddigi összes helytől, ahol valaha külföldön éjszakáztunk. Egyrészt négycsillagos szálloda, másrészt nagyon nagy, harmadrészt olyan, mint egy nagy lakótelep. Ennek minden pozitívumával, úgymint supermarket a földszinten, meg bébimegörző, wifi a recepció melletti kis kandallós, bőrfoteles zugban, és medencék az udvaron. És minden negatívumával is, mint az apartman számomra teljesen életszerűtlen beosztásával, (a háló fala a folyósóval szomszédos, így minden ott elhaladó vendég összes titkát hallani lehet) a felettünk lakók összes zajának áthallásával, mivel kő a burkolat mindenütt, illetve a vasárnap délután háromkor kalapáló karbantartóval… De ezt is ki kell próbálni, Hannának pedig nagyjából ilyen közeg való (Dani szerint), bár én azt gondolom, Hannának elég egy lapát, és némi homok, ő bárhol jól érzi magát. Van mit tanulni tőle.

Majdnem tízkor keltünk, bár a magam részéről a mindenhonnan érkező zajok okoztak némi éjszakai, majd hajnali ébredést, de Hanna hagyott bennünket, kétszer felsírt éjjel, viszont így, hogy velünk aludt, egy mp múlva már aludt tovább. Dani reggel leliftezett reggeliért, aztán összeszedtük magunkat, és babakocsival útnak indultunk a városba. Már 10 órakor néhány hölgy a napágyakon süttette magát, vagyis süttette volna, ha lett volna nap. Mi hosszú nadrágban, és majdnem pulóverben indultunk el, egy porcikám sem kívánta a napágyat. Dani szerint angolok, vagy svédek lehetnek, mert nekik a szűrt fény, és a húsz fok elegendő indok a napozásra.

A parti sétányon néztünk körül, a tenger közelsége mindig nagyon jól esik mindannyiunknak. Nem mentünk nagyon sokáig, inkább a homokban ültünk le, de mire egy kilométert megtettünk, már hétágra sütött a nap, Hannáról le is került a harisnya, meg a pulcsi. A parton rengeteg kagyló, és apró kavics, ez előbbit szedtük nagy örömmel, Hanna pedig a vadiúj lapátot és gereblyét próbálta ki. Már ebédidő felé járt a nap, fél kettő volt, mire elindultunk hazafelé. Hanna a babakocsiban el is aludt, a szobában áttettem az ágyba, ahol majdnem két órát aludt, teljesen kidőlve, meg se moccant. A nappaliban van egy kanapé is, amin viszont mi aludtunk, ebéd nélkül, vagyis Dani azért megsütött egy pizzát, de mi csak az ébredés után majdnem fél ötkor ebédeltünk.

Az délutáni, kora esti program a benti medencében úszás volt, gyerekek a hét végén hatig lehetnek bent, tele is volt gyerekekkel a medence. Úszópelus híjján rendes pelenkában ment Hanna a vízbe, de egyáltalán nem zavarta, nagyokat ugrált, úszott, és közben fülig ért a szája. Messze ő volt a legkisebb, mégis teljes biztonsággal mozgott a vízben...

Vacsora előtt kimentünk megnézni a tengert a partra, olyan hűvös lett, miután lement a nap, hogy újra elkelt a hosszúnadrág, kendő, kapucni.

A lefekvést igyekeztünk emberi időbe előre hozni, Hanna partner is lett volna hozzá, de az idegen hely, zajok neki is megnehezítik az elalvást, majdnem háromnegyed óra forgolódás után végül fél 11 után aludt el…

A legújabb, hogy azt mondogatja, is, papa is, baba is, és ezt ismételgeti ezerszer J Nagyon édesJ

Malaga

Rájöttem, hogy párnával a fejemen tompábbak a zajok, és bár a székhuzigálás felülről így is nehezen viselhető nekem, tudok aludni tovább, ha fel is riadok rá. Hanna fél nyolckor felült, és egy nem kíséretében elkezdte keresni az elveszettnek vélt kendőjét. Hamar megtaláltuk, (az egész család rajta volt az ügyön) és aludtunk is tovább. Dani kilenc körül nem tudott többet, mi fél tízkor ébredtünk, Hanna kereste a papát, mondtam neki, mindjárt jön. Mikor megérkezett a supermarketből az elsőről, Hanna mutatta neki hogy tessék a fejet visszatenni a párnára. J

A reggelivel, meg a pakolással elment majdnem a délelőtt, de nem bántuk, mert így legalább már napsütésben indultunk el. Nagyjából fokokban mérhető a hőmérséklet ingadozása a felhős, és a napos idők között, egy napon belül is. Ha süt, akkor nagyon erősen, ha nem, akkor fázós még az idő. Autónk még nincs, így busszal mentünk be Malaga városába, ami két kisvárosnyira van Benalmadenától, de érzésre szinte egy nagyváros az egész, annyira összeépültek.

Ronda

A reggeli jól elhúzódott, így taxiba vágtuk magunkat, hogy időben odaérjünk az autókölcsönzőbe, Torremolinosba, mert ez a fapados társaság időintervallumokban határozza meg az elvitel, és visszahozatal között eltelő időt, és ennek fényében fizetünk valamennyit. Csakhogy a helyi irodát bezárták, mert egy night club iszonyat áron megvásárolta, így hiába is kerestük, nem találtuk a képviseletet. Mindezt fél óra keresgélés, majd egy hollandiából áttelepült báros segítségével derítettük ki, aki nagyon készséges volt ugyan, de a probléma ettől még nem oldódott meg. Mindemellett az is kiderült, hogy a pepecar, ahonnan béreltük volna az autót szerződött egy másik társasággal, akik a kocsinkat effektív elhozták volna a lefoglalt időpontban, amit viszont Dani tegnap este délutánról délelőttre módosított, amiről viszont fent nevezett másodtársaság nem tudott semmit, mert az információ hiába áramlik a neten gyorsan, ha nincs ember, aki reggel bekapcsolná a gépét, és ellenőrizné, az előző napon a rendszerük által jóváhagyott foglalásokat.

Nos némi telefonálgatás, és hosszas várakozás után fukszos úr, vadinyú kiával meg is érkezett bárunk elé, és mikor Dani megkérdezte, hogy hogyan működik ez a dolog, ő volt felháborodva, hogy mi miért nem reklamálunk a pepecarnál… Na mindegy is, a lényeg, hogy gyerekülés nem volt a kocsiban, amiért vissza kellett mennünk úrral a kölcsönző irodába, Hannát bekötöttem magam mellett hátul, de nem szeretem… A rosszban a jó, hogy bár gyerekülést csak második nekifutásra találtak olyat, amit be is lehetett fixálni a kocsiba, (megjegyzetm ezért potom 36 eurot fizetünk pluszban…) az iroda mellett találtunk egy nekünk való kisebb apartman szállodát, amiban meg is néztünk egy lakást, van is hely, így esélyes, hogy nagy szállodánkból egy kis nyugalom szigetére költözzünk szombaton, ami bár nem a tengerparton van, de van medencéje, meg az egész atmoszféra inkább ránk szabott, mint a sunsetben.

Ahol leparkoltunk egy kis téren étterem állt, nem is keresgéltünk tovább. Hanna a hasába kerülő étel mennyiségével párhuzamosan egyre jobbkedvű lett szerencsére, így nemsokára újult erővel indultunk el felfedezni a várost.

Az olcsó poént hanyagolva, Ronda gyönyörű, az új híd lélegzetelállító magasságban a maga
archaikusságával lenyűgöző. Egy egész napig elnézelődnénk itt. Kis parkok, csodaszép kis utcácskák, régi várfal, aréna, és narancsok az úton ültetett fákon. Hanna elaludt a slingben, rajtam természetesen, nincs is jobb hely annál. A papát nem hagyja hogy cipelje, így nekem jut a megtiszteltetés. Ha ébren van is sokszor cipelteti magát, ilyenkor a hátamra veszem, onnan kukucskák előre.

Mivel későn érkeztünk, nem is tudtunk nagyon sokat időzni, bár az amúgy is elrohan, ha bámészkodunk. Pedig érzésre is nagyon sokat nem láttunk, de így is hét után indultunk csak el visszafelé. Hanna az úton megint elaludt, de már nem bánom, mert fél 11 előtt nem lehet letenni úgysem.

Ojen, Coin, Mijas

Reggel tisztességes időben, fél kilenckor keltünk, minek eredményeként, ha az autónk kijelzőjének 25 perces csúszását nem vesszük figyelembe, 10kor úton voltunk. A mai napra nem terveztünk egész napos kirándulást, inkább délutáni sziesztára hazaérős, lassabb tempójú kisvárosnézést. Benalmadenától délre, a kontinens belseje felé, a hegyek között több, fehér házakból épült kisváros is van, amit érdemes bebarangolni, mondjuk nem éppen hét hónapos pocakkal, minekután mind meredek utcácskákból áll. A másik nehezítő körülmény, hogy a pocakom fájdogálni kezdett, amit nem szokott, és mivel már magam sem tudom, merre van a gyomrom, nem jöttem rá, hogy mitől, és honnan ered a fájás… Nemsokára kiderült, hogy csak gyomorrontás, de ettől nem lett kellemesebb.

Útban déli irányba megálltunk piacolni, vettünk gyümölcsöt, érett cseresznyét, amit Hanna legszívesebben mind megevett volna azon nyomban. Ma amúgy is egészen vidám volt, bár a széke még mindig nem teljesen kényelmes, ha alszik, a feje kb. a bokájánál van, és sírva ébred mindig… Persze. Nos, most is elaludt, mire az első megállónál kiszálltam, ami egy benzinkút volt, aztán az első kisvárosnál már nézelődött. Ojen a legkevésbé sem mondható felkapottnak, bár csodaszép, de az állapotomra való tekintettel messziről vettük csak szemügyre, és egy kép erejéig Dani ki is szállt, de mentünk is tovább Coinba.

Coin nem annyira attraktív messziről, mint amilyen barátságos belülről. Egy kis téren, miután Hanna már eléggé elkeseredett az autózás hosszadalmas tortúrájától, megálltunk, és egy apró játszótéren csúszdáztunk. A pocakom randalírozása miatt csak ők ettek ebédet, egy kebabot, nekem meg csak a nyálam csurgott eléggé. A várost egyéb látnivaló híján hamar el is hagytuk, és elindultunk Mijas felé, ami a leginkább felkapott kis Szentendre a környéken. Az út szerpentines, hegyek között kanyarog, a tengert egy idő után látni is lehet, a parton a sok hatalmas szállodával. Út közben mindenhol golfrezortokba ütközni, az egész környék erre az iparágra rendezkedett be. Elképzelésem sincs, mekkora beruházás lehet egy komplett csupasz hegyet golfra alkalmassá tenni, de sztem nem is nekem való ez.

Mijas is very very touristy, sehol nem lehet megállni, és mindenütt szuvenírshopok vannak. A legnagyobb vonzerőt számunkra mégis ez a városka jelentette a nap folyamát, részint, mert jobban lettem, részint pedig mert Hannának találtunk végre egy tisztességes méretű, és minőségű játszóteret.

A hegy tetején, lélekzetelállító kilátással, helyes kis játszó, a helyi miniaréna tövében, amiről úgy tudtuk, minden szombaton bikaviadal színhelye, (erre kíváncsi lennék egyszer… nem a bika leölésére, hanem a szertartás részére) de sajnos, a következő szombat itt csak júniusban jön el, addigra pedig nekünk már nem lesz szállásunk itt… Hanna kigalambozta magát, mi kinézelődtük magunkat, így el is indulhattunk haza. A délutáni alvásnak már így is lőttek, mert kicsit túlnyúlt a nap már az idején, és Hanna a kocsiban megaludta a maga sokszor fél óráját.

Így bár igyekeztem feltűnés nélkül kivenni alvó őnagyságát az autóból felébredt, és mosolygott. Maradt a medenceprogram, az egyik legpihentetőbb számunkra, mert Hanna elvan vagy fél órát karúszóval, meg a labdájával egyedül is.

A napba még egy bevásárlás is belefért, (sajnos pampers sehol sem kapható…) és levezetésképpen Benalmadena kisváros talán egyetlen játszóterének meghódítása is, ahol Hanna kissé megilletődötten (bár ez rá nem jellemző) vette tudomásul, hogy az egy főre jutó játékok száma minimális, a hely kihasználtsága maximális, és nincs homokozó. Mondjuk az sehol nincs, de ahol van tengerpart, ott minek is.

Vacsora, (főzéssel együtt) és mármár majdnem rendes időben fekvés…

Hullámok

Lelkiek...
A várandósság már csak ilyen. Betudhatom persze a hormonoknak, meg a fáradékonyságnak, és tudom, el fog múlni, de mégis...
Aggódás, lelkiismeretfurdalás, sírhatnék, ezek a rosszabbak. Az érzékenység, a tettvágy a jobbak... Minden rendben van, és mégis találok bármit, amin lehet kattogni. Ma pl. megint ez az alvás téma. Hanna délután Danival próbált elaludni, nem sok sikerrel... Kellek neki, pár hete csak én vagyok jó. Sokan megszólnak érte, hogy elrontottam valamit, hogy ilyan anyás Hanna. Pedig szerintem nem rontottam el semmit, ilyen anyás, és kész. Icipici korától nagyon érzékeny, mindent "levesz", teljesen biztos vagyok benne, hogy érzi a változást is bennem, bennünk. Ezen kívül abban a korban van, amikor még mindig formálódik a kötődés, és mivel velem van mindig, nincs is mit tenni, velem nyugszik meg. Pedig Hanna minden, csak nem bújós, ölbekívánkozós kisgyerek... Az este még rosszabb volt, mostanában ölben van, és egy idő után megyünk a nyuszihoz az ágyba. Ma négyszer próbáltam meg letenni sikertelenül, (ilyenkor mondogatja, nem, nem...) aztán feladtam, és sírt, mikor kijöttem. 20mp volt az egész, de engem megviselt...
És akkor még nem is beszéltem arról, hogy fogalmam sincs, kettővel hogyan lesz ez, pláne, ha egy szobába kerülnek majd. Ezen most nincs is erőm gondolkodni, bízom abban, hogy majd most tök jól spontán fog menni minden, és derűsen elfogadom, hogy ez az élet két babával... :) Sokan végigcsinálták már, és Hannával való létünkből kiindulva, a leghihetetlenebb helyzeteket is meg kellett oldjam valahogy. Gondolatban biztosan másként csináltam volna, mint a valóságban tettem.
Arról pedig még egy szó sem esett, hogy mindemellett mennyire hálás vagyok, hogy két egészséges kisgyerek édesanyja lehetek...........

Hanna

Eddig bármikor mentünk valahova, Hannának csak az volt a lényeg, hogy együtt legyünk. Úgy tűnik, mára már igazi kisgyerek lett, saját igényekkel, és mintha egy kicsit zavarná az idegen környezet. Bár ha jobban belegondolok, újszülöttként sem szerette, ha kettőnél több látogatónk volt egyszerre, már akkor is megjegyeztük, milyen érzékenyen reagál az újdonságra.

Részben ezért sem kértem gyerekágyat, mert tudta, felesleges a próbálkozás. Így velünk alszik, de ha éjjel felébred, nagyon keservesen sír, mintha nem lennék mellette. Amúgy sem jó semmi, csak a közelben vagyok, sokat kell cipelnem, és babusgatnom, nem érzi magát biztonságban. Persze rengeteg újdonság is éri, mondhatjuk minden új, és a megszokott dolgok nagy részét otthon hagytuk. Ami maradt, azok mi vagyunk, meg a cumi-kendő-nyúl triumvirátus, ezzel nagyjából elégedett is.

Az anyásság egyik legédesebb megnyilvánulása Rondában történt, miután felébredt a délutáni alvásból, Dani almával kínálta. Otthon sokszor nem kér, itt szívesen eszi, ennek örülünk is. Pár harapás után kivette Dani kezéből az almát, és odahozta, hogy én etessem.

A szavakkal is halad, az első reggel a szálloda ablakából láttunk egy kukásautót, azóta ha kukát, kukás autót lát, mondja, kuka. Tegnap este levest ettünk, amiben borsó volt, a kukoricára is azt mondja kuka, egyszer csak a szájára mutat, és mondja kuka. A borsó is kuka.

Ha megkérdezem tőle, hol van Hanna, az állára mutat.

Pár napja használja tudatosan az oda szót is, ezt fejmagasságban nyávogva is képes hallatni, ezzel már több gyereket megrémített a játszótéren…

Mondja már azt is, hogy mama ennek nagyon örülök, de főleg akkor használja persze, ha valami bánata van, ennek már kevésbé. Olyan szívszorítóan tudja mondani…

Ilyenek voltunk...

A múlt héten gondolkoztam el rajta, hogy mennyi is... hét... Nos, azóta rengeteg minden történt, aminek fényében nem is olyan hosszú ez az idő. És mégis. Azt mondják, ez vízválasztó, már ha nálunk ez szóba jöhet egyáltalán, ha másért nem, a két gyerek miatt biztosan nem :) Meg másért sem...
A hálószoba átrendezése közben tegnap elmerengtem, és arra jutottam, hogy jó nekünk. Komolyan. És bár a jelen nem mindig vitamentes, a vízválasztástól még nagyon messze vagyunk. Úgyhogy ma el is megyünk ünnepelni, és nyitunk egy újabb hét éves fejezetet.
A kép pedig :):) 2003 Szkopje, Dani szerint szerelmünk hajnala. Én akkor nem így éltem meg, inkább küzdelmes időszak volt, de megérte. Ami akkor kevesebbszer hangzott el, az most gyakrabban. Szeretlek...

Éjszakák

Hanna pár napja éjjel sikítva ébred. Ez nem amolyan először kis hangadás, aztán hallgatózás, lesz-e eredmény, majd egyre hangosabb és számonkérőbb jellegű, hanem igazi, éles, félelmetes rettenet. Általában már az első nyekkenésére fenn is vagyok, és ilyenkor rohanok hozzá, felidézve a saját emlékeimet az üres, sötét szobáról... Ahogy kiveszem megnyugszik, és bár a kiságyban való vígasztalásról hallani sem akar jóideje, az ölemben elcsendesedik, a cumi és a kendő segítségével pedig hamar vissza is alszik. A változás innen kezdődik, ugyanis eddig ilyenkor visszatehettem, aludt tovább a helyén békésen. Most viszont ha visszakerül, újra felébred, és sikít tovább. A megoldás, hogy átviszem magunkhoz. Ott általában csendben ficereg még egy órát , majd elalszik. Dani békésen konstatálja, megérkezett, nekem nehezebb, ugyanis a növekvő pocakom miatt nem férek el a hozzámbújni vágyó kis testétől. Ez van...
Álmatlanul várom, hogy elaludjon, addig nem merek megmozdulni sem, nehogy azt a kis álmot, ami az ő szemére már talán ráborulna, kimocorogjam onnét. Így, mire ő elalszik, nekem már mindenem fáj, és azon tűnődöm, hogy mikor, és milyen ágyat vegyünk, mert a mostani, lássuk be, kicsi... Annak a gondolata, hogy Hannát a saját szobájában hagyjam a félelmeivel nem opció. Nekem. De hogy mit is kellene tennem... Nem tudom. Az megnyugtat, hogy az egy évvel ezelőtti önmagamhoz képest mennyit finomodtam, az elveimről pedig már régen elfeledkeztem. Csak a következő kérdés az, ami visszaidézi a gyerekágyas időket... Mi lesz, ha már négyen leszünk?

Betegségek

Hanna beteg... Illetve nem beteg persze, csak folyik az orra és köhög, már egy hete. Decemberben egyszer, januárban egyszer, és most, februárban is beteg lett. Nem csinálok belőle nagy ügyet, hiszen úszni is járunk, levegőre is megyünk, láza nem volt, kivéve az influenzánál, de akkor lefekszik, és kialussza magából.
Azért tetszeni nem tetszik, eddig egy kis C vitaminnal, orrszívással meg is oldódott a dolog. Most, hogy rögtön köhögni is kezdett, kihívtam egy homeopátiás orvost. A faluban eddig is volt ilyen, hozzá azért nem jártunk, mert nem volt szimpi. Miután nyugdíjba ment, jött helyette más, akiről kiderült, kamaszkorom barátnői ikerpárjának a nővére, kedves, energikus, agilis, és házhoz jön.
Felhívtuk, és délután ki is jött. Ahogy belépett a lakásba, Hanna megkedvelte, nem is beszélve arról, hogy a szőnyegre ült, a nagy táskáját kinyiztotta, kincset keresett benne Hannának, aztán megnézte a babáit, miközben Hanna a táskájában matatott. A sztetoszkópot is odaadta Hannának, együtt meghallgatták a babát, aztán Hannát is, és csak a torokvizsgálat ment egy kicsit nehezebben, de ez érthető. Hannának is, és nekem is olyan élmény volt ez, amiről persze azt gondolom, hogy teljesen természetes, mégsem találkozott egyikünk sem még ilyennel. Azt már ne is említsem, hogy ingyen nincs emmi, viszont a nagy pénzemből nem tudott visszaadni, így adósok maradtunk...
A dilemmám... olyan jó lenne átjelentkezni hozzá, meg is tehetnénk, de a mostani doktornénit is szeretjük, gimnáziumi osztálytársam édesanyja, kedves, joviális, és hagyományos... Megbántani nem szeretném, mert elégedett vagyok vele, csak nem homeopátiázik és hát...

Nyugi

Szeretem ezt a képet...

Dani néha, ha vitatkozunk azt mondja, nekem milyen jó, mert védett helyen élek, azt teszem, amihez kedvem van, és nem kell a hiénákkal küzdenem. És tényleg. Ha ezt a képet nézem, valóban semmi más dolgom nincs, mint növesztgetni, vagy inkább hagyni, hogy növögessen a Második, hogy enni adjak, énekeljek, szeretgessem az Elsőt. Valami burokban élünk így hárman, néha négyen, bár néha, amikor nem alszik el, amikor sikít, vagy leesik Hanna, nem képzelem a burkomat áthatolhatatlannak. És hát ez 24 órás munkahely, viszont nem tart örökké. Sajnos...

Ház

Kitavaszodott, és mint minden évben, most is előkerült az örök vágyam, házban szeretnék élni. Rásegített erre persze a szomszédok jelenléte is, akik az elmúlt héten többször ébresztettek bennünket reggel, és délután, szimplán azzal, ahogyan léteznek a lépcsőházban. Az kivitelezővel azért szívesen elbeszélgetnék arról, hogy vajon rendjénvalónak tartja-e, hogy a közös térből a hangok úgy jönnek át a lakásba, mintha a lépcsőház is a lakás része volna. Lehet, hogy ezért kerül ennyibe...

Erdőben jártunk, ami nálunk elég egyszerű, szerencsére mindenhonnan erdő vesz bennünket körül, és egy olyan részét fedeztük fel a mi kis falunknak, amiről eddig nem is tudtunk. Erdő széle, nagy tisztással, lovakkal, kertekkel... A kilátás is pazar, minthogy kis dombról van szó, és valószínűleg az utolsó házsor a falu széle is marad.
És hogy mégszebb legyen a történet, van is egy telek, sarok, két kapus, elég nagy, szép formájú, lebontottak róla tavaly egy házat, azóta semmi. Az egyik szomszéd szerint eladó... Nekem pedig több sem kell a lelkesedéshez, meg az álmodozáshoz. És tényleg annyira, de annyira szeretnék a saját kertünkben gyerekekkel lenni, ahol nincs egy centis rés a bejárati ajtó alatt, ahol nem ejtik bele a kádba a fejünk felett a zuhanyrózsát, ahol nem állnak be a garázsba úgy, hogy ne férjek el, ahol nem üvölt az áj láv jú béjbi hajnali egykor a másik kedves szomszéd előadásában... Persze ott meg kakasok vannak, meg kutyák, na ja, meg erdő, és kert...
Úgyhogy én mennék, lassan bármi áron is. Csak előbb ki kell deríteni, hogy tényleg eladó-e, vagy várhatok jövő tavaszig az álmaimmal.

Folyó ügyeink

Tegnap este kiváncsiságból kipróbáltam, mennyi az annyi. Mármint a tejecske... Hanna ugyanis kb. két hete reggel már nemigen szopizik, és van, hogy este is csak az egyik cicit kéri, a másikat pedig hangos nem-mel utasítja vissza. Persze előfordul az is, hogy ő kéri, és akkor lázasan szopizik, de nem sokat, és nem sokáig.

Nos az eredmény... nem sok. Mondjuk majdnem semmi. Szó mi szó, elkeseredtem. Vagyis megérintett, mint minden változás. Nehezen fogadom el, ha valamit le kell zárni, mégha az valami újnak, jónak a kezdete is. Azt hiszem ez az első lépése Hanna elengedésének. Ő pedig olyan ügyesen csinálta, észre sem vettem, hogy a mennyiség az ok. Semmi követelés, kiabálás, nyüglődés nem kísérte a folyamatot, egyszerűen csak a kérdésre, hogy kér-e cicit, a válasz az volt, nem. Aztán rájöttem, mostanában akkor is mondja, nem, ha valami nem sikerül, nem elég, nem jó. Lehet, hogy ő jelezte nekem, nincs már elég, de én nem vettem észre.
Az öröm része... Mikolt mostantól kizárólagos élvezője a szervezetem termelte javaknak, vagy legalábbis legnagyobb részben. :) Hanna pedig megint megmutatta, menniyre természetes az élet, és milyen jól van minden úgy, ahogy van. Semmit nem kell sürgetni, mert mindennek eljön a maga ideje. Olyan jó, hogy ilyen jól működik, és még jobb lenne ezt eltanulni tőle.

Ajándék

Vasárnap 31 éves lettem. Idén valahogy nem foglalkoztam vele előre, hogy ünneplés lesz, meg torta gyertyákkal, és egy kicsit meg is hatódtam, hogy volt készülődés, köszöntés.
Hétfőre volt időpontunk a géndiagnosztikára, a 18. heti genetikai ultrahang vizsgálatra. Tudtam, hogy ez lesz a legnagyobb ajándék, nemcsak nekem, mindnyájunknak.
Nos, íme:
A mérés alapján pont 18 hetes, és három napos, 240 gramm, és mindene rendben és a helyén van, és KISLÁNY!!! :):) Hogy ez megérzés volt-e, vagy a szívem vágya, nem tudom, mindenesetre nagy nagy örömmel, és egy kis lelkiismeret furdalással jöttem el. Dani két hete mondta először, hogy kisfiút szeretne, én pedig nem tudtam egyelőre megbarátkozni a ezzel a gondolattal. Rossz érzés volt, hogy ennyire leplezetlenül örülök, hogy kislány, a doktornőt is sokszor megkérdeztem, nézze meg minden oldalról, hogy legalább a majdnem biztos benne lehessen a fejünkben.
A név... Mari, az egyik Nagyi teljesen kikészült, amikor Dani elmondta neki, hogy Mikolt Jankát szeretnék, szerinte szenvedni fog a nevétől, és utálni fogja, és bárki, akinek elmondta ugyanígy gondolja. Pedig azt hiszem ő már Mikolt marad nekem, az egyetlen ember, aki ezen változtatni tud esetleg, az Dani. Bánt, hogy így fogadta, mert a névválasztás a mi dolgunk szerintem... Nekem Mikolt különleges, nem idegen, és főleg nem bélyegző, inkább valami egyedi, amiben nagyon is benne érzem a családunkat, Danit, Hannát, és magamat. Ennek ellenére két hét ízlelgetési időt adtunk magunknak, aztán majd eldől, marad-e, vagy csak a második név lesz Mikolt.

Kisgyerek

Nincs erőm írni... Pedig olyan sokminden történik velünk, Hanna pedig kisgyerek lett. Önálló, akaratos, de finom. Szeretem látni, ahogyan egyedül találja ki, mit játszon, bevon engem is, és örül neki, hogy megérteti magát. Öltözteti a nyuszit, betakarja a babáit, kockából tornyot épít, egyedül eszik, és a lépcsőkön egydül közlekedik.

A minap végre átadták a szomszédunkban a játszóteret, ahol egy nagy ünnepség keretében minden gyereket kis ajándékok vártak, és egy nagy nyúl, emberből, aki tojásokat osztogatott. Hanna miután megkapta, és megnézte a tojást, visszadta a nyuszinak. :) Ez a jószívűség egyébként is jellemző rá, ha valaki elvesz tőle valamit, odaadja, és keres valami mást. Jó volt nézni, ahogy egyedül elbóklászott a téren, néha megkeresett a szemével, ránkmosolygott, (mostanában újra "szuszizik" ilyenkor) és ment is a dolgára. Nagy kedvenc a csúszda, és a homok is, van végre lapátja, és vödör, amibe lelkesen gyűjti a homokot.
Itthon legszívesebben gyurmázik, vagy rajzol, vagy könyveket lapozgat. Ha teheti, mindet egyesével. Ha megkérem, visszateszi amit már végiglapozott, úgy hozza a másikat.
Tegnap a Szabadság téren néztünk fotókat, olyan hideg volt, hogy csontig fagytunk. Illetve csak Dani és én, Hanna közben kutyusokkal játszott, kavicsokat rakosgatott, és integetett mindenkinek. :) Tényleg egyre könnyebb vele, bár a nagy önállóság sokszor magával hozza az akadályokba ütköző akaratát is, olyankor... hát nem egyszerű :):)

Terebélyesedés

21. hét
A méh egyre magasabban helyezkedik el, mind több helyet követelve magának a hasüregben. Ennek következtében a hasi szerveket is kiszorítja anatómiai pozíciójukból, aminek egyik kellemetlen velejárója lehet az étkezések utáni nehéz levegővétel. A gyomor, ami eddig békésen elfért a bal oldali bordaív alatt, most nekifeszül a rekeszizomnak, felnyomja azt, ezáltal csökken a tüdőt megillető hely a mellkasban. Enyhíteni lehet a gyomor feszülését - és a nehezebb légzést - a gyakori, kisebb mennyiségű étel fogyasztásával.
Ez a szakirodalom szerinti kellemetlenség... :) Arról, hogy hiába alszom, az arcom olyan nyúzott, mintha máris egy újszülöttel élnénk... Nehéz jól beosztani az energiákat, pláne Hanna mellett, aki viszont egyáltalán nem fárad el, sőt. A védőnő szerint egy nap egy feladat... Azt nem kérdeztem, hogy akkor mi legyen a többivel? :) És végül... Azért az a plusz 11 kiló érezhető. Legalábbis a nehezedés, és hogy tele vagyok kék zöld foltokkal.
És akkor a javaslat :)
Erre az időszakra valószínűleg már búcsút vettél a derekadnak, de ez nem jelenti azt, hogy a mozgást is abba kell hagynod. Ha szövődménymentes a terhesség, könnyített formában ugyan, de folytathatod azt a sportot, amit eddig is űztél. Na nem a lovaglásról és a kosárlabdáról van szó - és ide be lehet helyettesíteni minden olyan mozgásformát, amely sérülésveszéllyel vagy haspréssel jár -, de ha eddig rendszeresen futottál, most kocogással élheted ki a sport utáni vágyad. Az úszás az egyetlen, amely változatlanul folytatható a harmadik trimeszter végéig. Ha eddig nem sportoltál, ideje elkezdened egy kismamák számára kifejlesztett mozgás gyakorlását. A kismama-torna segít fitten tartani, hiszen pár hónap múlva már görögdinnyényi súlyt kell cipelned a hasadon - aztán még nagyobbat a kezedben -, míg a kismama-jóga az ízületeidet lazítja ki, és erősíti az izmaidat, különös tekintettel a hát- és a csípőtájékra, segít ráhangolódni a babára a relaxáció ideje alatt, illetve megtanít a helyes és nyugtató légzési technikákra. A tai chi kismamák számára szintén a légzést és a mozgást hangolja össze, és egy-egy óra alatt annyi energiával tölt fel, hogy szinte repülsz tőle.
Szép szép...
Panaszkodás befejezve, örülök, hogy jól vagyunk...

Mikoltról...
Az erőteljes növekedés ezen a héten lassulni kezd, de a szervek tovább fejlődnek. A babának még rengeteg helye van a mozgásra, ennek megfelelően igen aktív: pörög, forog és bukfencezik. A magzatvíz, ami eddig csak kellemes környezetet biztosított a magzat számára, most új szerephez jut: a lenyelt folyadékból szervezete már képes minimális mennyiségű cukrot felvenni, és azt feldolgozni. Ennek ellenére a táplálék még szinte teljes egészében a méhlepényen keresztül érkezik hozzá. Egészen idáig a magzati máj és a lép volt felelős a vér sejtjeinek termelődéséért; ezt a szerepet most a fokozatosan fejlődő csontvelő veszi át. Kb. 27,5 cm és 450 g.

Kendőkérdés

Hanna majdnem egy hónapja nem szopizik. Azóta viszont sokkal bújósabb lett, és bár eddig is a kendőjével aludt, most nappalra is elkéri, sőt, ha megyünk valahova, nem lehet itthon hagyni. Dani morog érte, mert ha elvesztjük, akkor katasztrófa történik. Ebben igaza is van, de hogyan lehet egy 17 hónaposna elmagyarázni, hogy az "átmeneti tárgyát" nem hozhatja. Könnyítés képpen a kocsiban is van egy, de az persze nem ugyanaz...
Summa... a kendő a rengeteg hurcibálástól (eredetileg fehér persze...) jelenleg szürke. Ideje kimosni, ami nem kis feladat. Reggel valahogy sikerült észrevétlenül a mosógépbe tenni, és beindítani. Másfél óra mosás, egy óra szárítás gondoltam belefér. Tévedtem. Nyilván.
Reggeli után, miközben a saját ennivalómat készítettem, a fürdőszobából keserves nyafogás hallatszott. Hanna a mosógép előtt térdelt, és mutogatott befelé. Szegényme amúgy sincs jó passzben, tegnap háromszor cseréltünk komplett ruhatárat rajta, és kb. nyolcszor pelust. Megy a hasa, nem tudom a foga miatt, vagy elrontotta a pocakját... Délután kétszer aludt, minek következtében este fél 11ig szórakoztatott bennünket. :) A szigoromat félretéve engedtem, hogy a nappaliban játszon, így végül szó nélkül tudtam letenni, bár jó későn... Étvágya nincs, a kedve hullámzik... Remélem hamar szárad a kendő ebben a szép téli időben. :)
Ja, legalább az ablakba kitettük a narancssárga árvácskákat, hogy legyen már egy kis tavasz. :)

Húsvét

Eltelt egy év. Kíváncsiságból előkerestem, mekkorka volt Hanna :)

Boribon és játszótér

Úgy tűnik a 18. hónap a szavaké lesz. :) Hanna a névnapjára kapott egy Boribonos könyvet, amiben lufik pukkannak szét. Az első olyan könyve ez, amit végig is hallgatott, hála a kevés szövegnek, az egyszerű rajzoknak, és a Bumm-nak, ami a lufipukanást kísérte az én interpretációmban. Mikor másodjára olvastuk, már mondta ő is, Bamm :):) Nem tudom, melyikünk örült jobban a sikerének :)

Mivel ma végre nap is sütött, és eső sem esett, kimerészkedtünk a játszóra. Hanna a homokkal órákig elvan magában, de ha gyerekek is vannak mellette, még jobban. Nagyobb fiúk, (4-5 évesek) nagy várat építettek, Hanna pedig odament, és "segített" nekik. Kicsi lapáttal ő is pakolta a homokot, letapogatta, és mindent utánozni igyekezett, amit a fiúk csináltak. Egyszer csak az egyik a kapucnijánál fogva akkorát rántott rajta, hogy hátraesett...
A homok persze puha, így nem ütötte meg magát, de nagy szemekkel csodálkozott a történteken, mert tényleg semmi olyat nem csinált, ami ezt a reakciót kellett volna hogy kiváltsa... Még nem vagyunk rutinosak az ilyen helyzetek kezelésében, sem ő, sem pedig én. Ő fekve csodálkozott, én meg szaladtam, elkerülendő a további inzultust a kisfiú részéről, aki egyébként Hanna lapátjával dolgozott.
Ma éltem meg először, milyen az, amikor bántják a gyerekemet, aki nem tudja megvédni magát, és őszintén nagyon bántott, sőt nagyon dühös lettem. Persze nem megoldás 5 évessel vitába szállni, ha ő úgy érzi, zavarták a játékában, de Hanna tényleg nem csinált semmit sem... Úgyhogy csak megkértem, máskor ne bántsa a kisebbet, pláne lányt, inkább örüljön, hogy milyen ügyes nagyfiú már, akire a kisebbek felnéznek. Nem hatotta meg... Nekem pedig nem múlt a dühöm, úgyhogy elkértük a lapátot, és odébbmentünk saját várat építeni... Még mindig rossz az érzés, bár tudom, Hanna egyáltalán nem vette zokon, csak furcsállotta a történteket. És tényleg? Mit csinál ilyenkor egy szülő? Mert én megvédem, de ugyanakkor példát is kell mutatnom, okosan, higgadtan. Nem könnyű.
Mindenesetre ma elutazunk négy napra pihenni, ahol Hanna Sára barátnőjével fog homokvárat építeni. :)

Tavaszolás

Négy napot Hévíz mellett pihentünk, hihetetlen napsütésben, jó társaságban, családostul. Ennél többet azt hiszem nem is kívánhattam volna. :)
A legnehezebb rész a szombat délelőtti bepakolás volt, legalábbis nekem, bár anyukám segítségével egy kicsit könnyített munka volt, Hanna nála volt míg én feküdtem, pakoltam, feküdtem, pakoltam... Ebéd után indultunk, majd 7 km-re az autópályán jutott eszembe, hogy a tiroxin odahaza maradt, így visszafordultunk, és majdnem háromnegyed órás autókázás után végre tényleg elindultunk. Hanna a kocsiban el is aludt, kicsivel a megérkezés előtt ébredt, jókedvűen.
Sáráékkal már a szállásnál találkoztunk, így egészült ki a kis csapat Mikolttal együtt nyolc fősre. A hatszemélyes appartman két szinten kisebb hiányosságokkal küzdött ugyan, de lehet, hogy csak nekünk nagyok az elvárásaink. :) Bár végül lett két kiságy, két etetőszék, és csodás naplemente is. No meg vacsi.

Az első teljes nap ragyogó napsütésben telt, délelőtt az udvaron bóklásztak a gyerekek, sakkoztak, kavicsot gyűjtöttek, aztán uszodáztunk is. Hanna a partról állásból ugrált a vízbe, öröm volt nézni, ahogyan csillogott a szeme örömében, amit az sem tudott sokáig megváltoztatni, hogy lefejelte a medence szélét, és felrepedt a szája...

Ez itt az akkor és most képösszeállítás, az első szintén Hévíz, Hanna első igazi nagyvizes élménye, négy és fél hónaposan. :) A második most készült... :)


Az első nagy meglepetést délben okozta, amikor az etetőszékben ülve elaludt. :) Azt hiszem soha eddig nem fordult elő velünk ilyen, és történelmi pillanatként örökítettük meg, szerintem soha nem is fog megismétlődni. :)

Délután nagy alvás, majd a Festetics kastélyban bóklásztunk egy nagyot, a csajok motorral, Hanna egészen kitanulta a mikéntjét, és nagy lelkesedéssel megy vele. A kastély teljesen üres volt, rajtunk kívül egy lélek sem. Virágzó cseresznyefák, nárciszok, rengeteg apró kavics, és naplemente 7 kor! Az óraátállítás miatt kicsit felborult a rend, de inkább kihasználtuk a világosságot. :)

Az esti lefekvés... idegen helyen mindig nehéz... Sírás, nyűglődés, aztán vagy alvás, vagy nem. Most inkább nem. Végül a mi ágyunkban aludt el, és ez három napig javarészt változatlanul így is maradt. Csak amiatt aggódtam, hogy az emeleten semmi nem akadályozta meg, hogy ha esetleg elindul, akkor ne essen le a lépcsőn. Szerencsére nem járkált, így aztán tulajdonképpen hála a 180 széles ágynak, jól aludtunk, és kényelmesen el is fértünk.

Második nap a Kis-Balatonnál jártunk, nagy séta a nemzeti parkban, ahol fantasztikus madárvilág él. Kócsagokat láttunk, kacsákat, és kisebb madarakat is. Hanna elég álmos volt már, így a babakocsiban üldögélt, nézelődött. A víz közelsége azért kicsalogatta, rohangált, főleg a nagy kilátó legtetején.. :) Hazafelé aludt el végül a kocsiban, így az délutáni alvásnak persze lőttek aznapra, így viszont kihasználtuk a lehetőséget, és elmentünk Zalaszántóra, ahol Európa egyik legnagyobb sztupája áll.

Este még medencézni szerettünk volna, de hat óra után gyerekek nem mehettek már be, amit nem igazán értettem, mivel a wellness részbe amúgy sem szabadott nekik... Mindegy, í karúszót megvettük Hévízen, fagyiztunk is, így belenyugodtam, hogy majd kedden, indulás előtt úszunk még. Nekem nagyon jól esett volna a súlytalanság a medencében, :) de egyedül nem volt kedvem a pancsoláshoz. Még este összepakoltam mindegyikünk cuccát, hogy másnap mehessünk is amint felébredtünk. Fél 10 ig sikerült aludnunk, gyors reggeli után irány a medence. Technikai okokból háromig zárva... Így jártunk, de van szép karúszónk.
Víz helyett vízimalmot néztünk, az udvarán a lányok mérleghintáztak, rohangáltak a fűben, aztán Hévízen megebédeltünk, hekket, bográcsgulyást, lángost, aztán egy nagy fagyi, és indulás haza... Tényleg nagyon régen volt ilyen pihentető, életmentő pár napom, fantasztikus volt Hannával, Danival, és persze a többiekkel, úgyhogy én már most várom a következőt... Ja és persze a tavaszt, ami mióta hazajöttünk, mintha nem akarna velünk együtt megérkezni...

Na és ami még új. :) Hanna mondja, Mis :) Vagyis Misi :)

3.9 kg és rózsaszín

Az úgy volt, hogy vettünk egy babakocsit. Szeretjük is, és jól is funkcionál, míg ki nem tavaszodott tavaly, és nem tűnt egyre nehezebbnek a cipelése. Főként a lépcsőn fel-le hurcibálni nehéz, bár itthon a pincében hagyom, de a pékségbe pl. nem lehet bemenni vele. Buszozni sem buszozunk, (luxuskörülmények között élünk vidéken...:)), viszont vannak alkalmak, amikor nem lehet magunkkal vinni, lásd repülő, vagy hosszú hétvége. (utóbbi alkalmakkor Danitól rendszeresen megkapom, hogy valszeg a fél autónyi cuccra nem lesz szükség, mellesleg a babakocsink be sem fér...)
Nos így történt, hogy kaptunk kölcsön egy sportverziót, a meglévő hipermultifunkciós graco mellé, márkahűen ugyanilyet, mosaic névre hallgat. Dönthető háttámla, keresztrúd, mindössze 8 kiló. Igenám, de ezt sem lehet oly apróra hajtogatni, mint kéne, nem beszélve arról, hogy emelgetni sem könnyű, viszont kicsit nehezebb tolni, mint a 12 kilósat. Plusz kölcsön... Vettem egyet, ugyanolyat, ezt meg visszaadtuk. Boldog is voltam vele egészen a pocakosodás kezdetéig, mikoris Hanna elérte a 11 kilót. Babakocsistul vagy 23, vagy 20... Mondanom sem kell, nem emelgetem szívesen... A babakocsit...

És akkor jött a vágy. Tavaly Spanyolországban mindenhol maclaren babakocsit tologattak az utcákon, ettől kezdve pedig tudtam, nekünk is ilyenre lesz szükségünk. Stabil, picire csukható, nagy napellenzője van, és könnyűűűű. Csak magyarhonban nem lehet kapni. Vagyis nem lehetett, eddig. Most ugyanis neves Brendonunk beszerzett egy darabot a legkönnyebből, olyan színt választva, ami unisex, csak nem szép. Ja, és 28ezer... Brendonban maradt.
Ebay.at... 1 euroról indult az árverés, és láss csodát, megnyertük!!! :) Ugyan nem ennyiért, de postával együtt feléért az itthoninak.

Megérkezett Lea

Ma reggel, negyed nyolckor megszületett Lea, 4.1 kilóval, és 59 cm-vel. Nagyon örülünk neki, és sok szépet kívánunk az egész családnak. Ma reggel kaptuk az sms-t, amiben képet is küldött a mama, Hanna megsimogatta Lencsit, és puszit is adott neki. :)
Mióta hazajöttünk a tavaszolásból, Hanna egyre több mindent próbál utánozni, főleg beszédben, tegnap óta mondja, hogy autó, de volt már el, az elmentre, és kuka is. :) Ezzel párhuzamosan pedig elfelejtette a jó és a nem közti különbséget, nagyjából a nem-et használja mindenre, még akkor is, ha az jó lenne amúgy. Sokat játszóterezünk, már egyedül is eltalálna odáig, pénteken a kukát hoztuk be az udvarra, mire kiment a kapun, elindult a megfelelő irányba, a köznél jobbra fordult, ahogy azt kell, és irány a tér. :)
Tegnap Sáráék jártak nálunk, olyan jó nézni, ahogy a lányok eljátszanak egymással. Együtt is fürödtek, az is mindig nagy élmény mindenkinek. :)

Ma reggel előszedte az összes csattját, és betetette Danival a hajába. Íme az eredmény :)