Reggel tisztességes időben, fél kilenckor keltünk, minek eredményeként, ha az autónk kijelzőjének 25 perces csúszását nem vesszük figyelembe, 10kor úton voltunk. A mai napra nem terveztünk egész napos kirándulást, inkább délutáni sziesztára hazaérős, lassabb tempójú kisvárosnézést. Benalmadenától délre, a kontinens belseje felé, a hegyek között több, fehér házakból épült kisváros is van, amit érdemes bebarangolni, mondjuk nem éppen hét hónapos pocakkal, minekután mind meredek utcácskákból áll. A másik nehezítő körülmény, hogy a pocakom fájdogálni kezdett, amit nem szokott, és mivel már magam sem tudom, merre van a gyomrom, nem jöttem rá, hogy mitől, és honnan ered a fájás… Nemsokára kiderült, hogy csak gyomorrontás, de ettől nem lett kellemesebb.
Útban déli irányba megálltunk piacolni, vettünk gyümölcsöt, érett cseresznyét, amit Hanna legszívesebben mind megevett volna azon nyomban. Ma amúgy is egészen vidám volt, bár a széke még mindig nem teljesen kényelmes, ha alszik, a feje kb. a bokájánál van, és sírva ébred mindig… Persze. Nos, most is elaludt, mire az első megállónál kiszálltam, ami egy benzinkút volt, aztán az első kisvárosnál már nézelődött. Ojen a legkevésbé sem mondható felkapottnak, bár csodaszép, de az állapotomra való tekintettel messziről vettük csak szemügyre, és egy kép erejéig Dani ki is szállt, de mentünk is tovább Coinba.
Coin nem annyira attraktív messziről, mint amilyen barátságos belülről. Egy kis téren, miután Hanna már eléggé elkeseredett az autózás hosszadalmas tortúrájától, megálltunk, és egy apró játszótéren csúszdáztunk. A pocakom randalírozása miatt csak ők ettek ebédet, egy kebabot, nekem meg csak a nyálam csurgott eléggé. A várost egyéb látnivaló híján hamar el is hagytuk, és elindultunk Mijas felé, ami a leginkább felkapott kis Szentendre a környéken. Az út szerpentines, hegyek között kanyarog, a tengert egy idő után látni is lehet, a parton a sok hatalmas szállodával. Út közben mindenhol golfrezortokba ütközni, az egész környék erre az iparágra rendezkedett be. Elképzelésem sincs, mekkora beruházás lehet egy komplett csupasz hegyet golfra alkalmassá tenni, de sztem nem is nekem való ez.
Mijas is very very touristy, sehol nem lehet megállni, és mindenütt szuvenírshopok vannak. A legnagyobb vonzerőt számunkra mégis ez a városka jelentette a nap folyamát, részint, mert jobban lettem, részint pedig mert Hannának találtunk végre egy tisztességes méretű, és minőségű játszóteret.
A hegy tetején, lélekzetelállító kilátással, helyes kis játszó, a helyi miniaréna tövében, amiről úgy tudtuk, minden szombaton bikaviadal színhelye, (erre kíváncsi lennék egyszer… nem a bika leölésére, hanem a szertartás részére) de sajnos, a következő szombat itt csak júniusban jön el, addigra pedig nekünk már nem lesz szállásunk itt… Hanna kigalambozta magát, mi kinézelődtük magunkat, így el is indulhattunk haza. A délutáni alvásnak már így is lőttek, mert kicsit túlnyúlt a nap már az idején, és Hanna a kocsiban megaludta a maga sokszor fél óráját.
Így bár igyekeztem feltűnés nélkül kivenni alvó őnagyságát az autóból felébredt, és mosolygott. Maradt a medenceprogram, az egyik legpihentetőbb számunkra, mert Hanna elvan vagy fél órát karúszóval, meg a labdájával egyedül is.
A napba még egy bevásárlás is belefért, (sajnos pampers sehol sem kapható…) és levezetésképpen Benalmadena kisváros talán egyetlen játszóterének meghódítása is, ahol Hanna kissé megilletődötten (bár ez rá nem jellemző) vette tudomásul, hogy az egy főre jutó játékok száma minimális, a hely kihasználtsága maximális, és nincs homokozó. Mondjuk az sehol nincs, de ahol van tengerpart, ott minek is.
Vacsora, (főzéssel együtt) és mármár majdnem rendes időben fekvés…
Tidak ada komentar:
Posting Komentar