Ajándék

Vasárnap 31 éves lettem. Idén valahogy nem foglalkoztam vele előre, hogy ünneplés lesz, meg torta gyertyákkal, és egy kicsit meg is hatódtam, hogy volt készülődés, köszöntés.
Hétfőre volt időpontunk a géndiagnosztikára, a 18. heti genetikai ultrahang vizsgálatra. Tudtam, hogy ez lesz a legnagyobb ajándék, nemcsak nekem, mindnyájunknak.
Nos, íme:
A mérés alapján pont 18 hetes, és három napos, 240 gramm, és mindene rendben és a helyén van, és KISLÁNY!!! :):) Hogy ez megérzés volt-e, vagy a szívem vágya, nem tudom, mindenesetre nagy nagy örömmel, és egy kis lelkiismeret furdalással jöttem el. Dani két hete mondta először, hogy kisfiút szeretne, én pedig nem tudtam egyelőre megbarátkozni a ezzel a gondolattal. Rossz érzés volt, hogy ennyire leplezetlenül örülök, hogy kislány, a doktornőt is sokszor megkérdeztem, nézze meg minden oldalról, hogy legalább a majdnem biztos benne lehessen a fejünkben.
A név... Mari, az egyik Nagyi teljesen kikészült, amikor Dani elmondta neki, hogy Mikolt Jankát szeretnék, szerinte szenvedni fog a nevétől, és utálni fogja, és bárki, akinek elmondta ugyanígy gondolja. Pedig azt hiszem ő már Mikolt marad nekem, az egyetlen ember, aki ezen változtatni tud esetleg, az Dani. Bánt, hogy így fogadta, mert a névválasztás a mi dolgunk szerintem... Nekem Mikolt különleges, nem idegen, és főleg nem bélyegző, inkább valami egyedi, amiben nagyon is benne érzem a családunkat, Danit, Hannát, és magamat. Ennek ellenére két hét ízlelgetési időt adtunk magunknak, aztán majd eldől, marad-e, vagy csak a második név lesz Mikolt.