A háromról

Nem sok időm jut mostanában az írásra... de ha tehetem, fotózom a gyerekeket, annyira helyesek együtt. Abban az esetben leginkább, ha ülök közöttük, és nem törődöm az ebéddel, a környezettel, vagy a saját igényemmel ami a befelé fordulást jelentené.

Hittem, hogy eljön az idő, amikor társai lesznek egymásnak bármennyien is vannak, de mindig a fülembe csengtek azok a mondatok, hogy ha hárman vannak, akkor mindig kimarad egy... Amikor Áron született, a lányok rettentően közel kerültek egymáshoz, szövetséget alkotva, mindenben támogatva egymást. Az óvoda is jelentősen erősítette az egymáshoz fűző kötelékeket, és érdekes módon ebbe még az egymás nyúzása is bőven belefér. Sokszor írtam már, de mégsem tudok betelni a testvérségük látványával. Ahogyan megkérdőjelezhetetlenül benne vannak egymás személyiségében, formálják is egymást, vagy csak a maguk természetes módján élnek ebben a nagycsaládban.

És mióta Áron kezd kikelni, magára ismerni, úgy vonódik be egyre jobban és erősebben ebbe a szövetségbe. A lányok pedig kinyitották a kört és beengedik a legkisebbet. Mikolt, bár sokat harcol Áron erejével, szeret vele lenni, ölbe venni, zsiványkodni, magyarázni. Hanna finomabban van jelen Áron életében, őt talán jobban megviseli Áron dömpersége, ugyanakkor ő a védelmező, okos nagy.

A lényeg a beengedésen van. Hogy együtt tolják a babakocsit, együtt ülnek a kisaasztalhoz játékéttermest játszani, vagy együtt tologatják az autókat, építik a síneket. Áron éppúgy partner a lányos játékokban, mint ahogy a lányok a fiúsabbakban. Az esetek túlnyomó részében hármasban játszanak, kivéve, amikor Áron durvul, vizet önt a lányok fejére, vagy a szemüket próbálja kiszúrni. Én pedig annyira szeretem látni, ahogy megsokszorozódik az a fajta összetartozás, amit kettejüknél már egy jóideje létezik.