Lili, a kísérleti

Munkaterápiára mentem. :)
Ő itt Lili, Hanna nyula, aki tegnap (anyaságom 10es skáláján ez a tegnapi nap egyest sem kapna egyébként, annyira nem volt türelmem hozzájuk, meg erőm sem... Petinek köszönhetően azért mind megkapta amit kellett...) készült.
Varrógép híjján teljes egészében kézzel.
Régóta dédelgetett vágyam, hogy magam csináljak valamit a lányoknak, valami maradandót, amiről ők is tudják, hogy tőlem kapták. Úgy igazán.
Egyszer aztán szembejött velem ez a Tildás nyúl, és nagyon megtetszett. Kerestem a szabásmintáját, de semerre nem találtam, míg végül Virág is varrt, én pedig naponta gondoltam rá, hogy írok neki, és elkérem tőle a mintát.
Mígnem a héten írtam neki, ő pedig küldte. :)
Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor kisgyerekből kamasszá lettem. Annyi történt, hogy egyik napról a másikra elmúlt az összes ihletem, pedig addig folyamatosan építettem magamban, városokat legoból, házakat papírból, apró világot gyurmából, gyöngyöztem, képeket csináltam, telis tele volt egy kis szekrény mindenféle kincsekkel. Vége lett, már nem tudtam többé úgy átadni magam ezeknek a "játékoknak", mint azelőtt. Elmúlt az a mindent kizáró koncentráció, ami azelőtt annyira a részem volt, hogy sokszor azt sem vettem észre, hogy fáj a karom, a lábam, a hátam a könyökléstől, a sok görnyedéstől... mert elfedte az alkotás öröme.
Később kötöttem, meg olvastam, meg edzettem, talán ezek töltötték ki végül az űrt, de mindig éreztem, hogy nagyon hiányzik az alkotás.
Anyukám rengeteget varrt, kötött gyerekkoromban. Az egyik legkedvesebb emlékem, amikor a gépolajos illattal vegyült a varrógép kattogása, és csodák születtek. Ruhák, szoknyák, babaruha tartó. Engem sosem engedtek a gép közelébe.Egyszer, már majdnem felnőttként ültem neki, hogy varrjak magamnak egy szoknyát. A dédi egyfolytában mellettem állt, mert azon aggódott, hogy vagy az anyagot teszem tönkre, vagy a varrógépet. :) Végül elkészült a szoknyám, én pedig megnyugodtam, hogy ha akarom, tudok. Azóta sincs varrógépem, pedig ez is egy vágyam... Varrni a gyerekeknek...
Ezzel a nyúllal is valahogy úgy voltam, mint a szoknyámmal anno. Tudtam, ha elkezdem, magával ragad, nem fogom tudni abbahagyni, míg készen nem lesz.
Amint megérkezett a szabásminta, alig bírtam kivárni, hogy eljussak anyagért, és végre elaludjanak a gyerekek, és nekiláthassak szabni, varrni.
Az ikeában vettem két kenyértartó kosarat, egy rózsaszín és egy kékes tónusút, és egy nagy párnát, amiből a töltőanyag lett. Épp olyanok, amilyennek elképzeltem a nyulakat. Vidámak, színesek. :)
Hannáé lett az első, sok sebből vérzik, a lába pl. azonnal fesleni kezdett, így neki van már két stoppolt foltja is, de ettől még kedvesebb. :)
Mikolt minden fázis után megkérdezte, hogy mostmár az övé következik-e, Hanna pedig Áront faggatta, hogy ugye neki is kell majd egy. Igy aztán elsőre azonnal hármat kell varrnom, és gyanítom Lelle sem maradhat nyúl nélkül, ahogy Blanka sem... :):) De ez titok.
Mióta pedig Lili (aki volt már Ariel és Bori is, és cseppet sem lepődtem meg, hogy pl. nem Matilda, vagy Borisz...) elkészült, Hanna le sem teszi.
És ezt olyan jó látni :):)
És őszintén szólva nekem is nagyon tetszik :):) Már készül a második...
Virág, köszönöm :):)