Peti
Hetente háromszor, mostanában kétszer jár dolgozni, mindig biciklivel megy, ami oda is, meg vissza is jócskán tartalmaz emelkedőket... Jó edzés ez, amikor hazaér rendszerint olyan vizes, mintha zuhanyozott volna. Csodálom a kitartását, ebben a klímában egyre hazajönni, csak hogy segítsen nekem a déli menetnél... Hálás vagyok érte. A munkája egyébként nem túl felemelő, bár a közeg, és amiért azt csinálja, amit, az nagyon jó dolog. Most épp az ausztrál kontaktokról meglévő összes adatot viszi be excel táblákba, és néha telefonál, hogy eladjon egy egy tábort. De egyik sem az igazán testhezálló feladat.
Viszont a héten újra beszéltek Roryval a jövőt illetően, és most úgy tűnik, hogy június végétől két hónapot Borneon tölt majd, fotózza, videózza a tábort ott. Lesz idősazk, amikor kint lesz terepen, és lesz olyan is, amikor a városban fog lakni.
Szállást, ennivalót és némi zsebpénzt kap, no meg rengeteg élményt.
Danival együtt nagyon örülünk az örömének, meg a lehetőségnek, és persze fél szemünk sír is, hiszen elmegy, és Petit nem könnyű pótolni.
A további tervei pedig, hogy szeptemberben hazamegy... hát erről próbáljuk meg most lebeszélni, de tény, hogy elég karcsú csillogást tudok felajánlani neki...
Tegnap este sokat gondolkoztam rajta is, igazából egészen jól működik szerintem itt, péntekenként éjszaka tárasasozni jár a város másik felébe, így avn egy kis társaság, aminek a tagja már. Vasárnap pedig a délutáni alvásidőben Danival tollasoznak a klubházban.
Szeretem, hogy tudnak egymással is időt tölteni, talán még sosem voltak ennyit és végképp nem így együtt, mint ebben a négy hónapban.
Dani
Róla nem sokat írok, de ezt már írtam :)
Dióhéjban... az itteni életünk legnagyobb adománya, hogy a családunk, a kettőnk erősödni tud, talán részben a sok nehézség miatt, amit közösen élünk meg, oldunk meg, részben pedig az egymásra utaltságunk miatt. Minden este, amikor hazaér, olyan örömmel csókolja végig az összes kicsit és nagyot, hogy abból rengeteget kap mindegyikünk. Akkor is, ha a hazatérés elég késői, reggel pedig még mindenki alszik, amikor elmegy.
Taxizik, hogy az az egy autó, amink van, itt legyen, ha bármi történik velem, vagy a gyerekekkel. Gondolkodott hogy járjon motorral, hiszen az sokkal olcsóbb volna, de annyival veszélyesebb is, így inkább maradt ez a verzió. Nem mondom, hogy nem érezzük ezt kidobált pénznek, de így legalább addig is pihen, míg oda-vissza utazgat.
A munka nem igazán olyan, mint amire számított, és ez nagyon nyomasztja. Mindent megtesz azért, hogy a lehető legtöbbet hozza ki abból, ami adott, de támogatás és sikerélmények híjján sokszor nagyon elveszti a lendületét, a hitét abban, hogy van értelme.
Most azt hiszem, ha otthon lenne olyan lehetőség, amivel el tudna tartani négy gyereket, lehet, hogy nem gondolkodna sokáig...
Kinga
Türelmetlen és nagyon fáradékony vagyok. Eszem az előirányzott schüsslert, c vitamint, magneB6ot, mert a terhesvitaminoktól heveny hányingerem van... és még így is úgy tűnik, ez kevés. Vagy a pocakom túl nagy... :) Vagy ez már nagyon a vége.
Jó lenne már szaladni, emelni, cipleni, leülni és építeni análkül, hogy sóhajtozom, meg nyögdécselek, valahányszor csak el kell fordítani a felsőtestemet.
Sikerült ma kitörölnöm három iszonyú édes videot, amin Áron egyedül eszik, és közben belealszik, majd mikor a lányok nevetnek, felélénkül egy másodperce és velük kacarászik, majd visszaalszik. Nem is értem, hogy lehetséges, hogy elvesztek, mindenesetre egy ilyan apróság annyira kihoz a béketűrésemből, hogy már közben kinevetem magam...
Nehéz az alvás, Hanna szavaival élve nem csukódik be a szemem.
Semmi sem köt már le igazán, sokszor még azt sem tudom, mit főzzek, és eljön az ebédidő, én pedig tanácstalanul állok a hűtő előtt, hogy mit adjak nekik.
Szerencsére a mélyhűtőben a jobb időim remekei várják a sorukat, de ezek a készletek is végesek.
Vízben lenni jó, ezt napi szinten megköszönöm, enélkül már régen kipurcantam volna, és jó érezni a kis támasztópillangót odabenn.
És jó lelassulni, elképzelni, hogy összekészítem az uticsomagot, meg jó érzés tudni, hogy nemsokára itt tartom majd a kezemben a legeslegkisebbet. Egyben persze van bennem félelem is, hogy milyen lesz újrakezdeni, milyen lesz Lelle, hogyan fogom tudni mindegyikük igényeit egyszerre kielégíteni...
Ja és közben Grace klinika függővé váltam, az esték úgy érnek véget, hogy egy részt (vagy kettőt) megnézek. Sokszor Danival. :) Szeretem ezeket a háromnegyed órákat. :)
Lelle
Egyre kevesebb a helye odabenn, és még így is sokat mocorog. Határozottan kislányos, klasszisokkal finomabb, mint Áron volt. A leggyakoribb, amikor a popsiját a pocakom egyik oldalának, a lábát pedig a másiknak támasztja, és meg se moccan. Ilyenkor szoktam sziszegni, vagy sőhajtozni :):)
Dani kérdezget, hogy milyen Lelle. Mindegyiküknél volt bennem egy kis listányi érzés a természetükről, és mindegyikük olyan is... bár Mikolt sokat vadult azóta, hogy egy éves lett :)
Lelle egy kis negyedik. Kiharcolva afigyelmet, amire szüksége van, és kivárva a saját idejét. Igazi kis függetlennek érzem, olyannak, akit nem érdekelnek az apróságok, jól megvan ezek nélkül is, de az igazán erős ingerekre mindig reagál. Ha a többiek sírnak, ha sokat vagy épp keveset ettem. :)
Készülődik, sokszor érzem lefelé tornászni a buksijával. Még 5 hét és megérkezik. Álmomban kicsit előbb. De anyukámat mindenképpen megvárjuk.
Áron
Elkezdett egyedül enni. Fogja a kanalat és lapátol kitartóan. Tegnap este rizst evett husival, és egészen kevés potyogott mellé. Nagyon jó látni, hogy önállósodik, mégha a vége általában az, hogy megunja a miniadagokat, és megborítja a szája felé a tányért, és ha nem elég szemfüles aki mellette van éppen, akkor az egész maradékot magára önti. :)
Ezzel együtt olyan hihetetlen ez nekem, mindgyikük akkorra kezdett el biztonsággal egyedül enni, amikor a kistestvére született. Áron is megtette amit csendben vártam.
Az önállósodás megnyilvánulásaként talán egy centit hátrébb is lépett a közvetlen testközelségből, már tudja, ha azt mondom, egy pillanat, akkor valóban bekövetkezik, amit ígértem, vagy kért, Korábban azonnal kiabálni kezdett, most picikét ugyan, de vár. És az olyan nagyon jó... Igy van esélyem felállni, anélkül, hogy eltörne a mécses, és megsértődne, de nagyon.
Új szavai lettek, tita, alma, inni. És mindent ért.
Például azt is, ha azt mondom, ez fájt. Megsimogat. El sem hiszem...
Kapott a héten egy tilitoli babakocsit, mert a lányokat nem hagyta békén az övékért, azóta is lelkesen tologatja, szeretem látni ezt a boldogságot az arcán, ahogy robog vele felém, és mutatja, hogy ez az övé.
Elkészült a nyula is, egy ideje már majdnem készen volt, csak szalagot kellett keresnem a nyakába, addig nem adtam oda neki... nem is tudom, miért... de mióta megkapta, rendszeresen hozza viszi, rágcsálja a karját, lengeti a fülénél fogva. :) És tolja a babakocsiban.
Autómániás, az egyik legnagyobb öröm, ha megjelenik a kukásautó. Ma még a délutáni alvás előtti szopiból is kizökkent, pedig ez nagyon nagy szó, amikor meghallotta, hogy megérkezett.
Fél a madaraktól, főleg a hangjuk zavarja. Nem csodálom, elég utálatos rikácsolással érkeznek a sárgacsőrű, dühösarcúak.
És el ne felejtsem... Van egy hatalmas daru a szomszéd telken, ahová nagyonmagas kondót építenek. Az asztalnál ülve látszik. Minden alkalommal, ha forog, Áron lemerevedik, a falat nem mozdul a szájában, és kimerevedve mutat felé. :)
Mikolt
Olyan sokat változott már megint, hogy nem is érem utól aggyal.
Az a gyerekünk, aki látszólag érzelemmetesen reagált a nevelési szándékunkra éppúgy, mint arra, ha elmentünk Danival kettesben pár órára, néhány napja heves reackiókat produkál. Az előbbire kis tartás után krokodilkönnyes sírással, az utóbbira bújással, vagy nagyon intenzív zsiványkodással.
Elképesztő palettáját vonultatja fel a belsőjének, hol egy kis gonosz kobold, hol egy fakír, hol pedig egy sérülékeny porcelánváza. Ezerszínű, mint mindig, de sokkal összetettebb, fényesebb, jobban látható.
Bocsánatot kér, figyel, szót fogad.
Olykor meg harap, direkt elvesz, és azt élvezi, ha a másik sír...
Úszik, ez a legnagyobb dolog most, minden percben vízbe menne. (jó partnerem :))
Délutánra már nem kap pelust, de van, hogy kér. Már nem csak a paplannal és a cumival tud megnyugodni, hanem az ölemben is, és ez nagyon nagy változás, én pedig nagyon örülök neki.
Tegnap megtörtént az első hajvágás is, éppen két percig tartott, lévén neki nem túl sűrű a haja még, és a végek teljesen elvékonyodtak már. Hat centivel lett rövidebb, még nem mostam meg azóta, így nem tudom, a göndörsége megmaradt-e... Kicsit fájt a szívem, de ma, amikor összefogtam, sokkal kezelhetőbb volt az oroszlánszőr... és az első tincset eltettem emlékbe. :)
Hanna
Rágja a körmét. Mostmár mindet. És nem tudja abbahagyni, én pedig teljesen tanácstalan vagyok ezúttal. Iszonyúan furdal a lelkiismeret, tudom, hogy az első pár hónapunk babakorában nem volt kiegyensúlyozott, talán nem is tehet róla egyikünk sem, de az eredményét látom, és fáj.
Rettenetesen szüksége van a babusgatásra, a figyelmemre, a szeretetemre. Igyekszem megadni neki ezeket a pillanatokat, talán őt veszem ölbe mostanában a legtöbbet, őt simogatom meg valahányszor mellém kerül, és próbálok sem nem sok, sem nem kevés lenni.
Egy kis gyöngyszem ő, azzal a küzdelmes belső világával együtt, ami olyannyira összetett, hogy már három hónaposan is egy bölcs jógit látott benne sok felnőtt.
Magára vesz terheket, felnőtt akar lenni, de legalábbis a felnőttség sok vonatkozását szívesen éli, élné meg.
Egy kis anyuka, ami alól szeretném felmenteni, de nem hagyja.
Mindennek a mélyét keresi, nem elégszik meg azzal, ami a felszínen van. Megélni, megszenvedni... ez annyira jellemző rá.
Ugyanakkor egy kiscsikó, az esti fürdés után teljesen elszabadulnak az indulatai, és csak rohan, nevet, játszik. Talán ilyenkor jön elő a felszabadult Hanna, nem a legjobb időzítés, de legalább van rá mód.
Nagylány lett, érdekesebbnél érdekesebb dolgokat lehet vele megvitatni, rengeteget mesélünk, alkotunk, ezekben a helyzetekben olyan jó lenne csak vele lennem...
Ma egy olyan helyen jártunk, ahol egyszemélyes függőszékeken lehetett a víz alatti világba elkalandozni, egy sötét barlangban. Dani ült mögötte, végigcsinálta, de amikor kiértek, sírt. Megijedt a nagy fogú cápáktól... de hősként végigcsinálta.
Nagyon szép, ahogy félig még baba.
A napokban, egyik este már az ágyában volt, amikor megkérdeztem tőle, hogy itt, vagy otthon lenne jobb élni. Azt felete, otthon... mert ott találkozhatna a Csillával és a Dédivel, meg Manóval, Blankával.
Az ő érvét hoztam elő, hogy akkor viszont nem lehetne minden nap fagyit enni... és medencézni sem.
Rövidre zárta a beszélgetést azzal, hogy nem is szeret medencézni, mert mindig hajat kell szárítani utána. :)
Aztán letette a fejét, és elaludt.
És hogy ne legyen már olyan mélabús a vége...
Sára egészen pici kora óta sorbarak. Misi albumában van egy sorozat ezekről a sorbarendezett mindfélékről, rosszabb passzban ezt mindig végignézem, annyira édes Sára ezzel a szokásával, és annyira jó és kreatív dolgokat csinál bármikből...
Hanna sosem rakott sorba semmit. Egészen mostanáig. Merthogy most viszont órákig eljátszik így, sorba rakva a kisautókat, vagy a társasjáték kiskatonáit, vagy a babákat, vagy a ceruzákat. közben történeteket talál ki, mesél, és rendületlenül szortíroz. Nagyon szeretem nézni... :)
(Mikolt pedig természetesen utánozza... :))
Tidak ada komentar:
Posting Komentar