Álltam a zuhany alatt a sötétben (egy este csak egyszer gyúl fény odabenn, ha valaki véletlen lekapcsolja menet közben, akkor aki kimaradt az első körből, az már csak a romantikus elemlámpa fényénél moshatja tisztára magát), és két teljesen irrelevánsnak tűnő apróság mocorgott a gondolat síkján.
Miért öltöztetem a lányokat gyakran egyformába?Megfosztva őket az egyedi kifejezésmódjuktól, összezárva őket külsőleg is, habár annyira azért nem hasonlítanak egymásra... szerintem.Egyfelől őket nem annyira érdekli, hogy mi van rajtuk. Egyikük sem az a tükör előtt pörgő, apjának mindenképpen tetszeni vágyó fajta, ritkán előfordul, hogy választani akarnak, de zömmel azt veszik fel, amit adok nekik. Szeretem őket egyformában látni. Mert akkor is annyira különböznek :). És túl azon a megszállottságomon, hogy találjak egyformát az akármiből (zömmel nem új ruhát veszek nekik), arra kellett rájönnöm, hogy (főleg) mióta három felé kell figyelni a játszón, a boltban, vagy bárhol, sokkal jobban járok, ha csak egy fajta külső jegyet kell megjegyeznem... :) És beválik. Sokkal nehezebben tartom szemmel őket három különbözőben.És sokkal könnyebb szívvel bízom Danira is őket nagy tömegben. :)
Miért nem tudjuk, hogy Áronnak kunkorodik-e a haja, vagy sem...Avagy, miért vágatom le mindig félcentisre?Szeretem simogatni a kis kobakját minihajjal. Jólesik, hogy csak át kell törölni és már száraz, szemben Hanna hajával, amit 20 percig szárítok minden nap...És mert amint nőni kezd, az amúgy is méretes kis gombócfeje még nagyobbnak tűnik, és bár én imádom, hogy olyan igazi férfias busafejű (épp ugyanakkora körben, mint Mikolté 49cm...), előnyösebb így.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar