A lábnyomainkról

Még gimis voltam, amikor az ofőnk (aki meglepően fiatal volt, bár ez akkor nem is tűnt fel nekem igazán :)) arról tartott előadást osztályfőnöki órán, hogy miként vásároljunk, főképpen miként ne, és hogyan fogyasszunk kevesebbet mindenből, pl. legyen a wc-nk inkább kézzel szabályozhatóan lehúzós, mint nyomós.
Beszélt a globalizációról, annak káros hatásairól, de mindezt olyan vehemensen tette, és annyira felnőttként kezelt bennünket a sok idegen szóval teletűzdelt mondandója közepette, hogy én csak keveset értettem abból, ami a lényeg lett volna, és inkább csak mosolyogtam a lendületén.
Mikor kikerültem a családi fészekből (meglehetősen korán hoztam meg a döntést, hogy a saját lábamra állok, alig voltam húsz éves, amikor már jószerével magam teremtettem meg a betevőt), és elkezdtem dolgozni, majd saját lakásom lett, élveztem a szabadságot, a döntését éppúgy, mint az anyagi felelősségemet magam iránt, de eszembe sem jutott azt mérlegelni, mennyire jó az a környezetemnek, ahogyan élek. Három utcával odébb jártam autóval tanítani, mert sosem voltam képes időben elindulni...
Aztán férjhez mentem, gyerekeim születtek sorra, és egyre izgalmasabbá vált, hogy mitől lesznek egészségesebbek, hogyan tudom a legtöbbet tenni annak érdekében, hogy amit megesznek, amit rájuk kenek, amit rájuk adok, az az ő javukat szolgálja. Akkoriban még csak minimálisan fogalmazódott meg bennem annak az igénye, hogy a mi érdekeink a környezet érdekei figyelembevételével valósuljanak meg. Biopiacra jártunk, csak pamut dolgokat adtam a gyerekekre, zömmel használt ruhákat, játékokat vásároltam nekik...
Végül szépen lassan bekúszott a háztartásunkba a takarékos üzemmódon való működés igénye is, amit otthonról hoztam, gyerekként ez nem a tudatosságot jelezte, sokkal inkább a józan paraszti észt, és a szegénység velejárójaként volt jelen az életünkben. Magunk termeltük a zöldségek jó részét, voltak kutyáink, tyúkok, kisgyerekként disznóink is, így volt tojás, hús, és a maradék sem ment a kukába soha, volt aki megette. A kerti munkákban mindig segítenünk kellett, ezt persze soha nem csináltuk szívesen, ahogy nem szerettünk folyton borsólevest enni sem, amikor épp borsószezon volt.
Valahogy most mégis melegséggel tölt el, mennyire szépen, zsigerből tettünk jót magunkkal akkor... és el is szomorodom, mennyire nem természetes ez ma már, pedig nem is telt el olyan hosszú idő. Elképesztő, mekkorát változott a világ máig, ebben a harminc éves múltban, amire én emlékszem... Ma már Budakeszin nem lehet tyúkot tartani, nincsenek már lovak minden utcában, és a kék kutak is csak néhány helyen szolgálják a szomjas arrajárót.
Dani egyik kedvenc szava a közelmúltból a fenntarthatóság. Minden értelemben, legyen szó energiáról, anyagi javakról, oktatásról, bármiről. Ma már nem mosolygok ezen a kifejezésen, sőt, azt hiszem belopta magát az én szótáramba is.
Emellett két nagyon fontos axióma fogalmazódott meg bennem mostanság, és szeretnék ezek szerint élni hosszútávon. Persze a folyamat, míg úgy fogom érezni, mindent megteszünk annak érdekében, hogy elérjük a célunkat hosszú, és nem megy egyik pillanatról a másikra, de fokozatosan haladunk, és ez jó.
A két alapvetés pedig így hangzik:
1. Ha van amit tehetek azért, hogy másoknak is jó legyen, és azt ráadásul csak kis lemondással jár megtennem, kötelességem megtenni. Vagyis ami csak nekem jó, az nem igazán jó...
2. A földön élni ajándék, ami azzal is együtt jár, hogy megőrizni a javakat amiket ad, éppolyan fontos, mint megélni a szépségeit.
Különös ajándékot kaptam a parksarkos Mikulás ünneplés alkalmával. Egy kis füzetet talált Dani, aminek a címe Kis Lábnyom, a GreenDependent Fenntartható Megoldások Egyesülete adta ki, a kiadvány hátulján ez az összefoglalás olvasható:
" A projekt nevében használt "lábnyom" szó az ökológiai lábnyomra és annak egyik fő összetevőjére, a karbon-lábnyomra utal. Az ökológiai lábnyom kiszámítása egy mérési módszer, amely azt adja meg, hogy hektárban mérve mekkora területű földre, vízre és vegetációra van szükségünk
- egyrészt önmagunk fenntartásához;
- másrészt az életünk során megtermelt hulladékok és kibocsátások, illetve az energiafogyasztásunkból származó üvegházhatású szén-dioxid elnyeléséhez.
Ez utóbbi adat - az energiafogyasztásunkból származó, üvegházhatású szén-dioxid megkötéséhez szükséges terület - a karbon-lábnyom.
Mindkét lábnyomszámítás arra ad választ, hogy mennyire vagyunk takarékos, tudatos erőforrás- és energia-felhasználók, mennyire kezeljük fenntarthatóan a Föld által megtermelt ökológiai javakat, tudja-e tartani a lépést a Föld a jelenlegi fogyasztási, kibocsátási tempóval. Sajnos tény, hogy az emberiség ökológiai és karbon-lábnyoma nemhogy nem csökken, de továbbra is folyamatosan növekszik.
Az is tény ugyanakkor, hogy a magyar lakosság lábnyomai jelenleg Európában viszonylag alacsonynak számít. A jól-lét növelésére olyan utakat kellene támogatni, amelyek ezt továbbra sem növelik, sőt csökkentik."
A kiadvány ebben igyekszik segítséget nyújtani, főképpen a háztartások és kisközösségek számára.
Miután majdnem egyszuszra elolvastam a füzetet (mert elképesztően izgalmasnak találtam, hogy végre magyar és közérthető nyelven, mintegy gyakorlati kézikönyvként találok valami olyant, ami számomra ma már alapvetően fontos), csak bólogatni tudtam.
Egyrészt, mert összeértek bizonyos szálak a kis könyvben, és ez rettentően jóleső ahaélménnyel párosult. Például több szinten is értelmet nyert a spórolás, ez a manapság pejoratív kifejezés. Mostantól inkább fenntartható fogyasztásról és minden ízében hasznos felhasználásról beszélnék. Ha megteszünk bizonyos, alapvetően kis energiabefektetést igénylő változásokat a környezetünkben, azzal nemcsak a háztartásunkkal, ezen belül a pénztárcánkkal teszünk jót, hanem a tágabb értelemben vett életterünkkel, a gyerekeink gyerekeinek gyerekei és így tovább jövőjével is.
Ez pedig egyenlőre csak szépen hangzik, de a másik serpenyőben egy kilátástalanul a vesztébe rohanó világ képe körvonalazódik, amiért mindannyian felelősek vagyunk. Ha nem tanuljuk meg megfelelő módon és mértékben, mondjuk Földbarát üzemmódban használni a Föld által termelt javakat, ha legyintünk amikor arról van szó, hogy egy aprósággal hozzá tudunk járulni a Föld minél hosszabb ideig tartó életben maradásához, akkor nemcsak hogy felelőtlenül éljük az életünket, hanem önző módon is.
Hiszek benne, hogy ez a téma nem divatkérdés.
Hiszek benne, hogy nem lehet egyszerűen elmenni ezek mellett a felvetések mellett.
Sőt abban is hiszek, hogy ha igazán jól szeretném érezni magam a bőrömben, akkor kötelességem is a tőlem telhető legtöbbet megtenni, és a gyerekeimnek is megtanítani azokat a készségeket, amivel a saját jövőjükkel kapcsolatos döntéseikben szempont lesz a szélesebb környezet ökológiai egészsége.
Nálunk sok apróság mindennapos, és a cél, hogy a jövőben méginkább tudatosítsam magunk számára, hogy mik azok a dolgok, amikkel kapcsolatban változtatni lehet.
Nem minden megy egyszerre. És nem is mindent kötelező egyszerre megtenni, nem kötelező mindenről lemondani, sőt úgy gondolom, nem is érdemes. A sikerélmény sokkal fontosabb, mint a hirtelen jött lelkesedés utáni érzés, aszkétákká lettünk, és nem éri meg. Úgy gondolom, öröm kell legyen a változás, és ha ez így van, csak akkor igazi a változás.
December van, a visszatekintések, új célok, vállalások ideje. Nem kenyerem az ígérgetés, annak semmi értelmét nem látom. Az viszont jó játék akár, hogy a zöldebbé válás útján elhatározzunk három apró dolgot, amit igyekszünk beiktatni, ha kell fokozatosan a háztartásunkba. Jövőre vissza lehet majd nézni, és megveregetni a vállunkat, tettünk valami fontosat.
Néhány dolog, ami nálunk már megvalósult, a teljesség igénye nélkül:
- majdnem teljesen bio módon mosok. Csak a fehérek kapnak kis kiegészítést.
- a ház építése során kondenzációs kazánt vettünk, és kemencét építtettünk.
- van egy kis komposztálónk, amit főleg a kerti zöldhulladék tárolására használunk.
- a felső fürdőszobában bojlerrel működik a melegvíz, ezt állandó éjszakai áramon működtetjük.
- a lányok zömmel párban járnak wcre, ilyenkor csak egyszer öblítjük le a termést
- popsitörlő helyett (Lelle kivételével) popsit, kezem, arcot mosunk, és már evések alatt sem része a terítéknek az eldobható.
- a legtöbb izzónk energiatakarékos.
- különös figyelmet fordítok arra, hogy ahol felesleges, ne legyek felkapcsolva lámpa.
- nap közben az emeleten a fűtést letekerem
A három, amit jövőre szeretnék megvalósítani:
- heti egy fél, majd ha ez sikerül, egy teljes ökonap, amikor semmilyen elektromos berendezést nem használunk, beleértve a főzést, melegvizes fürdést, kazánnal való fűtés, telefon használatot, stb.
- a komposztáló teljes háztartási hulladékos használata
- a mosásból az összes vegyszeres anyag kiiktatása.
Szeretném egy év múlva megveregetni a vállam :).
És végezetül egy felhívás...
Készítettem egy blogot, hogy népszerűsítsem a karbon-lábnyom csökkentésére való törekvés fontosságát. Ebbe a blogba kerül majd minden olyan írás, ami ebben a témában születik, bárkitől, aki szeretne részt venni benne.
Ez a bejegyzés már olvasható is ott... és ha úgy érzed ez neked is fontos, akkor akár a Te írásod is szerepelhet majd ott. A cél, minél többünk bevonása, ötletadás, tapasztalatok megosztása. Hogy a blog marad-e a legjobb fórum kiderül, egyelőre a cél érdekében egy kis játékra hívlak:
1. Olvasd el Te is a kiadványt, amit itt találsz.
2. Ha blogot írsz, írj egy posztot ebben a témában arról, ami neked fontos.
3. A posztodban mindenképpen szerepeljen a GreenDependent honlapja hivatkozásként, és ha úgy érzed, hivatkozz akár rám is.
4. Irj arról, hogy mi az, ami a Ti háztartásotokban megvalósult már.
5. Gondold végig és írd le azt a három vállalást, amivel jövőre Ti is hozzájárultok majd a Föld egészségének megőrzéséhez.
6. Küldd el nekem zoldulo@gmail.com címre a blogod ezen bejegyzésének a linkjét, amennyiben szeretnél bekerülni a zöldülők blogjába, én pedig bemásolom az írásodat, hogy minél többen olvashassák.
+1. Csak az olyan nagyon elhivatottaknak, mint én :):)... linkeld be az oldaladon a rendszeresen olvasottak közé a www.zoldulo.blogspot.com címet és vedd fel az oldalt a rendszeresen olvasottaid közé, hogy azonnal értesülj az újabb bejegyzésekről.
Ha nem blogolsz, de mégis fontosnak érzed, hogy részese légy ennek a kezdeményezésnek, küld el az írásodat a zoldulo@gmail.com email címre, én pedig beillesztem a bejegyzések közé.
Tudom, rengeteg jobbnál jobb, hasznosabbnál hasznosabb kezdeményezés születik minden pillanatban, ez most a leginkább szívemhez közel álló. Nagyon kíváncsian várom, hogy életben tartható-e... A cél kétszámjegyű bejegyzésmennyiség. :) Szerintem leszünk ennyien.