A facse segedelmével a mai napig (ha nem is állandó interaktív üzemmódban) feszül egy cérnaszál a múltunk és a jelenünk között.
A legnagyobb megnyugvást a gyerekeken érzett, látott pozitív változás okozza nekem, ami minden alkalommal megerősíti, hogy az ő javukat minden bizonnyal (lelki értelemben teljesen biztosan állítom ezt) az szolgálja, hogy itthon vagyunk.
Hanna minden nap újabb dalokkal, versekkel jön haza az oviból, ezer barátság szövődött ez alatt a két hónap alatt, és a kicsik is sokat kapnak Hanna ovis létéből (is)... Például Áron is mondogatja, hogy éhesek a szarvasok :):)
Yohana kisfia, Freddie, aki a szomszédban lakott, és nagyon nem szeretett ott oviba járni (többek között a "pedagógusa" miatt, aki, mikor Freddie egy ollóval addig nyiszatolta az ugráló csacsit, hogy az tönkrement, ahelyett, hogy azon aggódott volna, hogy hogyan mondja el a szülőknek, fogalma sem volt róla, hogy hogyan került Freddie kezébe az az olló, azt kérte, térítsék meg a kárt... no komment), szeptember vége óta a nemzetközi iskola tanulója.
Viccesen hangzik ez, hiszen Fred januárban lesz öt éves, de mert kint minden kétévnél öregebb diák iskolás, ő mármár vénnek számít.
Sőt, mint már sokszor írtam is erről, ez ott valóban nem óvoda.
Mikor itthonról el kellett döntenünk, mit kér Dani a cégtől, fel sem merült bennünk, hogy alapvető lesz, hogy nemzetközi iskolában múlassák a napokat a mieink. Ott viszont nagyon hamar kiderült, mennyire alapvető igény lenne ez, de akkor már késő volt, és az iskola költségeit még egy gyerekre sem tudtuk volna előteremteni, nemhogy kettőre, majd háromra...
Fájt is a szívem, meg a fejem sokat emiatt, és rettenetesen hálás vagyok, hogy a jelenben nem kell már emiatt álmatlanul forgolódnom.
Ami megmaradt, az annak az igénye, hogy a gyerekeim olyan környezetbe járjanak, ahol szeretik, értékelik, elfogadják őket, a maguk szintjén olyan célokat fogalmaznak meg velük együtt, ami a fejlődésüket szolgálja, és ők is szívesen mennek, és gyarapodnak az ott eltöltött idő által.
Nos ez megvalósult.
Egy pici hiányérzetem van csupán, a nyelv intenzív gyakorlása, de nem lehet mindent egyszerre... kicsit megkövetve Csillát, azért azt le kell írnom, hogy ez egy német nemzetiségi ovi, vagyis németet hallanak sokat.
Igy aztán, mikor Yohana ezt az oldalt belinkelte a facebookon, akkor már csak egy hangyányit fájt a szívem (na jó, ez nem igaz... nagyon...)... és elgondolkodtam ismét. Vajon azok a gyerekek, akiknek egy tablet a nap szerves, magától értetődő kelléke már öt évesen, mennyivel fognak tudni jobban adoptálódni majd húsz év múlva az akkori elvárásokhoz?... És azóta is csak gondolkodom. Meg kognitív disszonanciát is csökkentek...
Ime a DesaParkCityInternationalSchool honlapjának egy oldala, az elefánt csoport egy hetéről.
Tidak ada komentar:
Posting Komentar