December 1.

Dani nagymamája annyira szerette volna, ha az unokái nem a halottak hónapjában születnek, hogy kiimádkozta őket a novemberből. Peti október utolsó, Dani december első napján jött világra.
Szeretem a decembert, a maga igencsak sűrű időszakával, szeretek készülni, várni az első napot, aztán a Mikulást, majd a 15. napot is, és végül a karácsonyt.
Egy ideje, ha tehetem, mindent beszerzek már év közben, vagy legalábbis novemberben, hogy a december már csak a tortasütésekről, csomagolásról szóljon. Hozzáteszem, idén nem sikerült Danit saját készítésű tortával meglepnem, de legalább kitaláltam valami olyan ajándékot, amire biztosan tudtam, hogy még csak nem is gondol.
Nem mintha őt egyáltalán bármivel is meg lehetne lepni, mert Dani tipikusan az a fiú, aki inkább adni szeret.
Ennek tudatában valami olyasmit kerestem, ami egyszerre az övé, és a többieknek is örömöt okoz. Hogy honnan jött az ötlet, fogalmam sincs, de végül lett, és mint mostanában mindennel kapcsolatban az internet és csomagospostásunk segedelmével szerda délben már az uatóban utazott a kiválasztott.
A nap délelőttjét hármasban töltöttük Lellével, autónézéssel, és megállapodással is, így kis túlzással azt is mondhatom, hogy Dani a születésnapjára egy autót (is) kapott (még messze nincs vége ennek a körnek, de ezt egy külön bejegyzésben). :) A lányok délután Mariéknál aludtak, kora este volt már, mire minden készen állt az ünneplésre. Természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan szép ruhák is előkerültek, Hanna igazi nagylány lett, nem győztünk csodálkozni rajta... Áron pedig kiharcolt magának is egy pörgőset, amiről végül készült néhány majdan kompromittáló felvétel is. Mondjuk egyelőre sem én, sem ő nem bánja, hogy része lehet ezekben a pörgésekben, és szómiszó, igazán lelkesen forog a maga kisdömper módján. :)
A nagyszülők egy darabig erősítették a felnőtt-mozgógyerek egyanarányt, és még családi képpel is megpróbálkoztunk, vajmi kevés sikerrel... :) Lelle szabotált leginkább, nyomában a lelkes happybirthday klip rajongói, akiket cseppet sem érdekelte, hogy örökül maradjanak. Legalábbis a fegyelmezett kamerába tekintés és mosoly most elmaradt. De ne legyünk olyan nagyravágyóak... :)
Hiszen azért készült ma este is elég sok kedvenc kép, részemről Dani és a négy gyereke sorozat a leginkább ezek közül való.
És miután kiszeretgették egymást mind, oda és vissza is, jött a legizgalmasabb rész. A hatalmas csomag, amit hárman cipeltek a Papának, aki próbálta ugyan kitalálni, mit rejthet, nem jött rá. A gyerekek is beszálltak a találgatós játéka, Hanna szerint egy hatalmas csoki lapult a mélyén. :)
Még a bontogatás közben sem sikerült megfejteni a titkot, annál nagyobb volt az öröm, mikor végre előkerült a dobozából a kincs. Egy függőszék :) Hamar felkerült a helyére (vagyis az egyik tündérhinta helyére), és mindenki egyszerre bele is telepedett...
Volt aki kis sem szeretett volna szállni belőle, egyedül a torta jelentett versenytársat, a rengeteg sok gyertyával a tetején.
Gyújtottunk, fújtunk, összemaszatoltunk, aztán mindenki visszakúszott a (szerintem joggal családtagnak keresztelt) nagy fehér ölelésbe.
Hogy ezek után jövőre mit fogok kitalálni... :)