Óvodai elfoglaltság

Készülnek a gyerekek a Márton napi lampionos felvonulásra.
Készítenek odabenn sajtosdobozból lámpásokat példul, és közben dalokat is tanulnak, magyart is, németet is (mert Hanna német nemzetiségi oviba jár... és egy cseppet sem csodálkozik azon, hogy Csilla németül beszél).
Kérdezem tőle a napokban, hogy mit is tanultak, és hogy énekeljen egyet.
Mi sem természetesebb, Hanna rázendít, és már a második hangnál kiderül, költ. :)
Mert Hanna ilyen, mióta hazajöttünk. Szárnyal.
Minden téren meglep bennünket, legyen az az akaratának kifejezése, amiből kicsit visszább lehetne faragni, vagy a fantáziájának kibontakozása, amivel pedig nem tudok betelni.
Ennek egy része ez a dalcsinálás, ami egy éve is része volt az életünknek, de mióta van befogadó közönség rajtunk kívül is, abból az okból kifolyólag (főképp), hogy értik, mit mond, egyre lelkesebb.
És ennek része a tegnapi, ebédelőkészítés közben lezajlott párbeszédünk is, amiből nekem nagyjából öt kérdésnyi idő jutott, mert a maradék húsz percben (pedig minden kicsi szintén jelen volt) ő vezette a beszélgetést.
Egy egyszerű sablonkérdést tetem fel, jelesül azt, hogy mi volt ma az oviban, de lehet, hogy azt, hogy mit csináltak, pedig arra ügyelni szoktam, hogy nehogy egyszer azt a választ kapjam, hogy semmi...
De most mégis feltettem.
Hanna pedig az asztalnál ülve félvállról, vagy teljesen a hátát mutatva belekezdett.
Hogy az udvaron voltak, ahol körbe álltak, és megfogták egymás kezét (eddig tudtam követni, miközben a levest melegítettem) és aztán valahogy az égbe emelkedtek, és a legkisebbnek majdnem leért a lába, de végül őt is felemelték és nem esett le... undsoweiter.
A megdöbbentő nem a sztori volt, hanem az, hogy miközben én a rutintevékenységet végeztem, egyáltalán nem tűnt fel elsőre, hogy nem egy valós történetet mesél, úgy ugrált a képzelet, a valószínűleg lezajlott játék elmesélése, és a valóság szvakba öntése közt. Egy ideig nem tudtam követni, aztrán letettem a mnerőkanalat és nagyon figyeltem a történetét, mert annyira lenyűgözött a nagyvonalúsága, ahogy a mondatokat rakosgatja egymás után, amelyeknek nincs közös síkja egyáltalán.
Fantasztikus volt.
Este aztán elmesélte Daninak is, aki bár nem kérdezte, de éppen benne volt valamiben, és először ő is logikus kérdéseket tett fel, aztán esett le neki is a lényeg.
Hanna fantáziavilága. Szeretem.
Ma is megkérdeztem, mi volt az oviban. Már közben tudtam, nem ezt kellett volna... De partner volt.
Ma is repültünk. Válaszolta teljesen természetes arckifejezéssel.
Holnap valami mást fogok kérdezni... A repülés témát kimerítettük.